Szeptemberben eldőlhet, mi lesz a Károly körúti bazársorral

MTI
2005.06.07. 13:56

Egyhangúlag elfogadta a városháza fejlesztési projekt célokmányát és az előkészítéssel kapcsolatos szakértői megbízási szerződéseket kedden a fővárosi önkormányzat kiemelt fejlesztések bizottsága.

Somlyódy Csaba, a bizottság MSZP-s elnöke elmondta, hogy a városházaprojekt keretében a Károly körúti bazársor helyét és a beépítetlen telekrészeket, magántőke bevonásával, kereskedelmi, kulturális jelleggel hasznosítanák. Cél az is, hogy a projekt keretében felújítsák a városháza egész tömbjét.

A korábbi fejlesztési tervek aktualizálásához szükséges tanulmányokra negyvenmillió forintot biztosított a bizottság. A tanulmányok alapján az új fejlesztési elképzeléseket várhatóan szeptemberben terjesztik a Fővárosi Közgyűlés elé. Az 1996-ban nagy sietséggel lebontott városházi épületek helyén korábban hétszáz férőhelyes mélygarázst és különböző kereskedelmi létesítményeket terveztek.