Miklós
-7 °C
4 °C

Két év múlva megújulhat a budapesti utak fele

MTI
2005.06.27. 17:50
Két év múlva megújul a fővárosi utak 43 százaléka, közölte Gy. Németh Erzsébet, az MSZP fővárosi frakcióvezetője. A fővárosi önkormányzat 2007-ig összesen 36 milliárd forintot kíván a tulajdonában lévő, valamivel több mint ezer kilométeres úthálózat korszerűsítésére költeni, mondta a szocialista politikus. A Főpolgármesteri Kabinet zöld utat biztosított a programnak, amelyről ezen a héten dönt a Fővárosi Közgyűlés. A kormányzat ez évtől adott támogatása és a főváros saját forrásai lehetővé teszik a program sikeres végrehajtását. A frakcióvezető közölte, hogy véleményt kérnek majd az emberektől arról, mely utakat kellene elsősorban felújítani. A végleges döntést ennek alapján hozzák majd meg - fűzte hozzá.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.