Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Maradhatnak a koldusok Budapesten

Index, MTI
2005.06.30. 16:09
A koldusok kitiltását lehetővé tevő rendeletmódosítást Szőke László, az MDF budapesti frakcióvezetője nyújtotta be. A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a szocialista Vajda Pál kivételével a kormánypártiak elutasították a javaslatot A főpolgármester-helyettes és az ellenzékiek támogatták a beadványt, mert szerintük a társadalom és a gazdaság érdeke is megkívánja, hogy a koldusok ne lepjenek el minden helyet, ne zaklassák a közlekedőket, a turistákat. A MIÉP-es Zsinka László hangsúlyozta "rá kell szorítani őket a munkára" és a rendőrségnek fel kellene lépnie ellenük a rendőrségnek is.

Az MSZP-s Benga Oláh Tibor a bibliára is hivatkozva "nagyobb tiszteletet sürgetett a szegénységnek", a szegény embereknek.

A beadvány ellen szerdán Az Utca Embere nevű civil mozgalom is tiltakozott a Közigazgatási Hivatal előtt. Szerintük turisztikai érdekek alapján nem lehet megtiltani az emberek egy csoportjának, hogy használják a köztereket. Pécsen, Kaposvárott, és Szegeden már elfogadtak hasonló szabálysértési módosítást. Kaposvár utcáiról ennek hatására már kiszorultak a koldusok, de Szegeden semmilyen hatása nem volt a rendeletnek. A tetten ért koldulókat akár 25 ezer forintos bírsággal is sújthatnák, de ennek a büntetésnek a behajtása nehézkes lehet egy koldus esetében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.