Judit
-2 °C
8 °C

A budapesti nyilvános wc-k üzemeltetőjének prémiummegvonása

MTI
2005.07.26. 19:53
Négy önkormányzati, gazdasági társaság ügyvezetőjének részben vagy egészben kifizethető múlt évi prémiuma, a csepeli szennyvíztisztító építését bonyolító, Enviroduna Kft. két ügyvezetőjének ez évi prémiumfeltételeit viszont nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlési Tulajdonosi Bizottsága kedden.

Az Enviroduna Kft. két igazgatójának javasolt prémiumfeltételek részben a kötelező feladatokra épültek, indokolták a cég vezetőjének prémiummegvonását. Az ellenzékiek elutasító álláspontja miatt nem kapta meg a több mint 700 ezer forintos havi fizetése alapján neki járó évi 100 százalékos múlt évi prémiumát az igazgató, aki éveken át egyedül irányította a céget.

Az utcai illemhelyek működtetését végző Il-Net Kht. két ügyvezetője sem kapta meg a tavalyi 293 ezer forintos havi fizetése alapján előirányzott 150 százalékos prémiumát. Kifogás velük szemben, hogy a cég továbbra is veszteséges, egy illemhely felújítását több hónapos késéssel, csak idén áprilisban fejezték be, három meghibásodott automata illemhelyet pedig nem cseréltek ki, így csak 80 százalékos prémiumot kapnak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.