Milliárdokat szánnak a zsinagóga felújítására

Magyar Hírlap
2005.11.19. 10:29
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) kapta meg az államtól október végén a 46 éve nem működő budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát - írja a napilap.

A zsinagógára a magát a harmadik utas, az épület valamikori tulajdonosa, a Status Quo Ante szellemi utódjának tartó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) is igényt tartott. A Mazsihisznak a zsinagógáért le kellett mondania Budakeszi úti villájáról, amely a közelmúltig a kanadai nagykövetségnek adott otthont.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Magyar Hírlapnak elmondta, a Mazsihisz hallani sem akart arról, hogy ők kapják meg a zsinagógát, pedig abba is beleegyeztek volna, hogy a tulajdonjog maradjon a Mazsihiszé, s ők csak üzemeltessék. Kövesék vállalták volna, hogy félmilliárd forintért felújítják az épületet.

Tordai Péter, a Mazsihisz alelnöke a felújítás összegéről pontos adatot nem tudott mondani, egy- és nyolcmilliárd forint közöttire becsülte, attól függően, hogy a svájci Karl Lutz Alapítvány beszáll-e a projektbe. Ha nem, marad az egymilliárdos változat. A maximális, a nyolcmilliárdos tervek szerint az épületnek lenne pincéje is, amelyben zsidó színház működne. A felújítás kettő-négy évig tarthat.