Szombaton is demonstráltak a Király utca 40. előtt

MTI
2006.03.04. 10:20

Újabb demonstrációt tartott a bontás alatt álló VI. kerületi Hild-háznál több civil szervezet szombaton reggel Budapesten.

A békés tiltakozást az Élőlánc, az Óvás! Egyesület, a Zöld Fiatalok és a Védegylet közösen szervezte.

Az ügyészség határozata, a főpolgármester határozott felszólalása, a kulturális miniszter közleménye, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökének tiltakozása és a sorozatos demonstrációk "sem tudták megállítani az épület romlását, ezért nem marad más, minthogy folyamatosan próbáljuk fenntartani a figyelmet, ami most már csak a médián keresztül érhető el" - mondta Marinov Péter, az Óvás! Egyesület elnöke.

A Hild József által 1844-ben tervezett VI. kerületi épület bontását február 17-én kezdték el. A döntés ellen már akkor is tiltakoztak civil szervezetek. Az Óvás! Egyesület a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészséghez fordult, amely február 21-én, kedden óvást nyújtott be a bontás ellen. A VII. kerületi jegyző ennek nyomán múlt csütörtökön visszavonta a bontási engedélyt.