Judit
-2 °C
8 °C

Ismét van szobra Bajcsy-Zsilinszky Endrének Budapesten

2006.06.06. 16:34

Születésének 120. évfordulója alkalmából, katonai tiszteletadás mellett felavatták Bajcsy-Zsilinszky Endre politikus szobrát Budapesten, az V. kerületi Deák Ferenc téren. A szobrot, amely Illyés Antal szobrászművész alkotása, a Fővárosi Önkormányzat és a Bajcsy-Zsilinkszy Endre Társaság kezdeményezésére állították.

Bajcsy-Zsilinszky Endre a XX. század legellentmondásosabb, ugyanakkor talán legnagyobb antifasiszta vértanúja. A politikus eljutott a szélsőjobboldaltól a demokratikus ellenzékiségig, mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében, a mintegy száz emlékező előtt.

Schiffer János főpolgármester-helyettes kijelentette: Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenmondásos személyiség volt, azonban életének fontos epizódjai, kiállásai vitathatatlanok. Ő volt Magyarország becsülete, amikor a képviselőházban bátran tetemre hívta az újvidéki vérengzés felelőseit, 1944. március 19-én, a német megszállás reggelén, ő volt Magyarország hőse, amikor pisztolylövéssel fogadta a nácikat.

A Deák téren 1986-ban állították fel a politikus emlékművét, majd az ide tervezett Nemzeti Színház építése miatt elbontották. Az egykori szobor jelenleg Tarpán, a politikus nyugvóhelyén áll.