Adalbert
12 °C
21 °C

Kevesebb teherautó lesz a Várban

MTI
2006.06.19. 11:59
Az egész fővárosban lehetővé válik a mobiltelefonos parkolási díjfizetés azzal a rendeletmódosítással, amelyről a nyári szünet előtti utolsó ülésén, a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés - közölte a városháza közlekedési ügyosztályának vezetője hétfőn az MTI-vel. Csordás Mihály elmondta, hogy a tavaly áprilisban újraszabályozott fővárosi parkolási rendelet módosításával lehetővé teszik, hogy az önkormányzati területeken díjat szedő mindhárom parkolási cégnél alkalmazzák a mobiltelefonon történő parkolási díjfizetést. A főváros tavalyi rendeletében már szerepelt ennek a lehetősége, csakúgy mint az egységes parkoló kártya és az elszámoló központ bevezetése. Mivel a műszaki és a gazdasági feltételek nem voltak adottak, a rendelet ezen három szakaszának hatályba lépését felfüggesztették.

Részben támogatta a városvezetés az I. kerületnek azt a kérését, hogy a jövőben a nehézgépjárművek számára korlátozzák a Budai Vár védett övezetébe történő behajtást. A kerület által szorgalmazott teljes tiltással azért nem ért egyet a főváros vezetése, mivel egyes építőipari munkák, például a Mátyás templom felújításához szükséges toronydaru szállítása nem oldható meg 12 tonnánál nehezebb járművek nélkül. Ilyen esetekben ideiglenes engedéllyel, külön útvonalterv alapján hajthatnak majd be a 12 tonnánál nehezebb autók - jegyezte meg az ügyosztályvezető.