Januárban kezdődik a Szabadság híd felújítása

MTI
2006.08.31. 12:52

Január 1-jén megkezdődhet a Szabadság híd várhatóan két évig tartó felújítása - erről csütörtökön határozott a Fővárosi Közgyűlés. A testület részben a 4-es metró építésére szánt 300 milliárd forintos keretből, mintegy 4,9 milliárd forintot biztosított az 1896-ban épült, majd 1946-ban újjáépített híd teljes rekonstrukciójára.

A híd pályaszerkezetét utoljára 1980-ban újították fel. A rekonstrukcióval egyidejűleg, de külön beruházásban, 440 millió forintból megvalósul a híd köz- és díszvilágításának felújítása is. A műemléki jellegű felújítást követően is megmarad a villamosközlekedés a hídon - közölte Vajda Pál (MSZP) egy ellenzéki kérdésre.

A testület határozott arról is, hogy jövőre 656 millió forintot biztosít a Budapesti Közlekedési Szövetség működtetéséhez. A gazdasági tárca több mint 1,1 milliárd forintot ad e célra. A közgyűlés döntése szerint Budapest csatlakozott a szeptember 16-22. között tartandó Európai Mobilitási Héthez. Vállalták azt is, hogy szeptember 22-én rendezik Budapesten az Európai Autómentes Napot.