Elhalasztják a fővárosi szakiskolák átszervezését

2007.02.15. 15:01
Hetek óta tiltakoznak diákok, tanárok és szülők a fővárosi iskolabezárási és átszervezési tervek ellen, és a jelek szerint részben elérték céljukat, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis - Tarlós István javaslatára - egy évvel elhalasztotta az intézkedéseket.

Egy évvel később szervezik át a fővárosi szakiskolákat, miután a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön nagy meglepetésre megszavazta Tarlós István Fidesz-frakcióvezető erről szóló javaslatát.

Egy-két koalíciós képviselő is átszavazott

Az Index a Fidesz frakciótól megtudta, hogy az átszervezésről a döntés értelmében idén júniusban folytatják a vitát, ám ezzel valójában egy teljes évet nyernek a bezárásra ítélt intézmények, hiszen a fővárosi határozathozatal így tovább húzódik. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz és a KDNP városatyái mellett mind a három MDF-es képviselő támogatta Tarlós előterjesztését, két szocialista és egy szabad demokrata városatya is az ellenzékkel szavazott az ügyben. Tartózkodott a voksolásnál a szocialista Gy. Németh Erzsébet, aki korábban Demszky Gábor humánpolitikai helyettese lett volna, és többek között az oktatásért is felelt volna.

A Főpolgármesteri Hivatal eredeti koncepciója szerint a szakoktatás racionalizálására készültek, húsz fővárosi szakközépiskolát és szakképzési intézményt szüntettek volna meg, és ezer tanártól váltak volna meg. Az elképzelések ellen folyamatosan tiltakoztak tanárok, diákok és szülők is, az ellenzék pedig ingatlanspekulációt sejtett a tervezett lépések mögött.

Pécsi Ágnes folytatja a harcot

Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanára, aki korábban éhségsztrájkot is kezdett iskolája bezárársa miatt, a csütörtöki döntés után az Indexnek elmondta: folytatják a harcot az intézmények megmentéséért. Pécsi szerint a fővárosban a kilencvenes évek második felében már kéttucatnyi középiskolát megszüntettek, és azóta is évente egy-két intézményt "racionalizálnak". Pécsi szerint nem valós adatok alapján hozzák a döntéseket a fővárosban, ezért a Munkaügyi Minisztériumhoz akarnak fordulni a megbízható statisztikák igazolására, iskoláik megmentésére.

Míg tíz évvel ezelőtt közel 80 ezer gyerek tanult a főváros középfokú tanintézményeiben, idén ez a szám 63 ezer, 2013-ra pedig körülbelül 50 ezer gyerek prognosztizálható. Ez a mai szétaprózott rendszer a továbbiakban nem finanszírozható - közölte írásos összefoglalójában többek között az Indexszel is a fővárosi sajtóiroda múlt pénteken.

A múlt heti tájékoztatás szerint a szakképzési reform első lépéseként a Fővárosi Közgyűlés tavaly nyáron fogadta el a Fővárosi Szakképzés-fejlesztési Stratégiát. Az új struktúra a szakképzés és a közoktatás szétválasztásával, az intézményi szerkezet racionalizálásával, a működtetés költségeinek mérséklése mellett alkalmas lesz az uniós fejlesztési források koncentrált, ésszerűbb felhasználására is.