Mária
-7 °C
3 °C

A Fidesz szerint pártállami időket idéz Jean eltávolítása

2006.01.23. 12:58
Demszky Gábor cáfolja, hogy az ő kérésére vetették volna le a főpolgármestert bíráló Budapest Riport plakátjait a metrókban. A Fidesz szerint ehhez nem is kellett Demszky kérése, a cégek már maguktól tudják, hogy mit kell tenni.

Az elmúlt napokban eltűntek a metróból a Demszky Gábor arcképével párosított Jean-viccek a budapesti metróból. A Budapest Riport Demszky-ellenes különszámát propagáló hirdetések levételére a BKV kérte fel a Peron Reklám Kft.-t, amely értékesíti a metró reklámfelületeit. Ugyanakkor a régi helyett új plakátok is megjelentek, amelyben Jean már arra hivatkozik, hogy azért nem látszik, mert "elfehéredett", vagyis egyszerűen kicenzúrázták őt a metróból. (A háttérben immár nem Demszky, hanem egy fehér, üres felület látható.)

Szelényi Iván és Konrád György a rendszerváltás előtt írták meg Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvüket. A Fidesz most erre hivatkozva tartja elfogadhatatlannak a BKV-nél történteket. Szelényi és Konrád azt írták művükben, hogy a pártállam mechanizmusa a Kádár-rendszer későbbi korszakaiban már lehetővé tette a cenzúra szabályainak enyhítését, hiszen a cenzorok már maguk is tudták, hogy mit szabad engedélyezniük és mit nem.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Kupper András ezzel állítja párhuzamba azt, hogy a BKV kvázi letilttatta a Demszky Gábort bíráló plakátokat a metróból. A BKV egy osztályvezetője a cég vezérigazgatóságára hivatkozva kérte meg a szerződéses partnert, hogy vegyék le a Jean-vicces hirdetéseket. Vagyis a Fidesz sem állítja, hogy Demszky vetette volna le a plakátokat, csak szerintük olyan hangulat keletkezett a fővárosi közműcégeknél, mint a pártállamban, ahol mindenki megpróbált egy - néha ki sem mondott - felső akaratnak megfelelni.

Időközben Demszky Gábor, illetve a Városháza cáfolta, hogy Demszky maga intézkedett volna az ügyben. Demszky Gábor egyébként maga is úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy helyteleníti az ügyben történteket, mert a legfontosabb a szólásszabadság és a véleménynyilvánításhoz való jog, mint az hogy üzleti érdekekre hivatkozik a BKV.

Demszky megerősítette, hogy nem utasította a BKV-t a plakátok eltávolítására. Ugyanakkor Demszky a BKV és a Peron Kft. között elintézendő ügynek tekinti a dolgot.

Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: ki kell vizsgálni, hogy ki a felelős a plakátok levételéért, addig is viszont vissza kellene helyezni a hirdetéseket.

Kupper felvetései kapcsán az Index megkereste a BKV-t is. Ott megtudtuk, hogy a BKV főosztályvezetője, Kotulyák Tamás nem írásban szólított fel a plakátok levételére, csak szóban kérte, hogy amennyiben lehet, vegyék le a hirdetéseket. A Peron Kft. ezek után maga intézkedett, erről a BKV-nak már nem volt tudomása és nem is kérte faxok kiküldésére a Peron Kft.-t.

A Budapest Riporthoz kapcsolódó hír az is, hogy a kiadó társalapítója, illetve az újság főszerkesztője, Dombrádi Krisztián a Népszabadság információi szerint lemondott. Mindkét tisztségéből kiszáll Dombrádi, aki így nyilatkozott a Népszabadságnak: "Csalódtam, kiszállok. Én ezt a lapot üzleti, és nem politikai vállalkozásnak tekintettem."