Elkészült a Combino-jelentés: a felelősökről később

2006.08.10. 17:03
Várhatóan augusztus 31-én kerül a Fővárosi Közgyűlés elé az a határozati javaslat, amit a 4-6-os villamos pályájának átépítésével kapcsolatos vizsgálati jelentésből készítenek. A közgyűlés dönthet majd a következményekről, így a személyi felelősség kérdéséről is.

Elkészült a 4-6-os villamos pályájának átépítésével kapcsolatos vizsgálati jelentés, amit hamarosan nyilvánosságra hoznak, közölte a főpolgármester csütörtökön újságírók előtt. Demszky Gábor nem kívánt a személyi felelősség kérdésével foglalkozni, de megismételte korábbi közlését, ami szerint megingott a bizalma Aba Botondban, a BKV vezérigazgatójában. Mint mondta, ezt az álláspontját megerősítette az említett anyag is.

A jelentés, amit csütörtökön vehetnek kézhez a cég felügyelő-bizottságának a tagjai is, valamint az abból készített határozati javaslat várhatóan augusztus 31-én kerül a Fővárosi Közgyűlés elé, jelezte Demszky Gábor. A testület dönthet a jelentés megállapításaival kapcsolatos következményekről, ezek között a személyi felelősség kérdéséről is.

Rendkívül tanulságos

A főpolgármester a jelentésről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az nem tér ki a Combino villamos műszaki problémáira, sem pedig a beruházás "egész történetére". Közölte, az említett jelentést ugyanakkor "rendkívül tanulságosnak" tartja a beruházás befejezése szempontjából. A vizsgálat megállapításai között említette, hogy a villamos felsővezetékeinek átvétele "szemrevételezéssel" történt a kivitelezőtől. Ez a BKV felelőssége, szögezte le.

A főpolgármester közölte: jelezte a német kivitelezőnek, "hiba volt", hogy a villamos indításakor nem hívták fel a figyelmet azonnal arra: bizonyos műszaki meghibásodásokra kell számítani az első időben, a próbafutások idején. "Csak akkor bocsátjuk ki a villamosokat, ha a BKV garanciát vállal arra, hogy nem lesznek újabb meghibásodások. Nem elegendő a Siemens garanciája" - mondta Demszky, aki kitért arra is, hogy a légkondicionáló hiányát rossz megoldásnak tartja.

Tarlós nyílt levele

A fővárosi koalíció tagjai közül többen azt várják, hogy Aba Botond, a BKV Zrt. vezetője önként lemond majd vezérigazgatói posztjáról a Combino villamosok körüli problémák miatt, közölte az MTI csütörtökön. Az MTI név nélkül nyilatkozó, magukat "koalíciós forrásként" megnevező politikusoktól azt idézte: elvárják a cég vezetőjétől, hogy maga jelentse be távozását. Aba Botond a névtelen nyilatkozatokra nem kívánt reagálni.

Eközben Tarlós István független főpolgármester-jelölt nyílt levélben fordult csütörtökön Demszky Gáborhoz, hogy a nyilvánosság előtt kapjon választ az elsősorban a BKV Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat gazdálkodását érintő kérdéseire. Tarlós többek között arra kíváncsi, hogy "miért tervezi a főváros évek óta tudatosan veszteségesre a BKV-t, dacolva a hatályos jogszabállyal és az Állami Számvevőszék állásfoglalásával". Demszky kihívója arra is választ vár, hogy miért nem ad a főváros pénzt a BKV-nak üzemeltetési célokra.

Tarlós kérdésként vetette fel azt is, hogy az elmúlt időszakban történt troli-, busz- és villamosmeghibásodások miatt kit terhel politikai felelősség, valamint miért nem változtattak a cég vezetésen, a társaság struktúrájában. Tarlós István a BKV Zrt.-t érintő kérdések mellett az útfelújításokkal kapcsolatos, szerinte építészszervezési képtelenségnek tartott útlezárások ügyében is választ vár.

A Fővárosi Önkormányzat esetében Tarlós azt szeretné tudni, hogy hol és mennyi kölcsönt vett fel eddig a helyhatóság, hogyan tudják megőrizni a fizetőképességét az év utolsó hónapjaiban, mi lesz a Podmaniczky-program fedezete és lesz-e pénz az új uniós pályázatok önrészeire. A független főpolgármester-jelölt azt kérte Demszky Gábortól, hogy személyesen, a nyilvánosság előtt válaszoljon a kérdéseire.