Beszólt az utas, hogy nincs klíma
2013.06.17. 16:34 - Index
A nyári menetrend bevezetésével párhuzamosan a BKK kissé lemaradt a központi klímaparancs kiadásával. Reggel még kollégánknak kellett kikönyörögni a légkondicionáló bekapcsolását a buszsofőrtől, aki a központra és a hőmérőre mutogatva mentegetőzött. Délutánra már az is kiderült, hogy a klímamoratórium megszűnt: a kánikulában kötelező a légkondi működtetése.
"Kánikula van, már reggel is az volt", mondta egyik kollégánk, aki sportrovatos lévén amúgy jól bírja az izzadást, de ez már neki is sok volt. Nyolckor szállt fel a hetes buszra Dél-Budán, a Szent Imre kórháznál. "Ablakok gondosan behúzva, a légkondi nem működik, komoly tömeg, terjengő testszagok", vált a beszámoló egyre nyomasztóbbá.
Fővárosi villamostender: négyen maradtak
2013.05.31. 00:20 - Tenczer Gábor
Információink szerint a tíz érdeklődőből négy versenyző maradt porondon a fővárosi villamostenderen: a spanyol CAF, a Siemens, a Skoda és a Stadler. A végleges sorrend az értékelési folyamat végén, 2-3 hét múlva állhat fel.
Úgy tudjuk, hogy árban CAF és a Skoda adott be kedvezőbb ajánlatot, de számos értékelési szempont van. Körülbelül 2-3 hét múlva lehet megtudni, ki lesz a győztes közülük, egyelőre még az sem teljesen biztos, hogy mindegyik ajánlat érvényes.
A tender határideje kétszer is csúszott, eredetileg áprilisban már be kellett volna adni az ajánlatokat. A résztvevők ugyanis kétszer is határidőmódosítást kértek.
Bérmegállapodás a BKK-nál
2013.05.22. 11:10 - Index
Valamennyi reprezentatív szakszervezet aláírta azt a megállapodást, amely a BKK munkavállalóinak 2013. évi bérfejlesztését rendezi. A megállapodás a korábban, a BKV-nál megkötött megállapodással összhangban született, és vonatkozik a közútkezelési, jegyellenőrzési, tömegközleked-szervezési, forgalomirányítási, jegyértékesítési és más, BKK-s szakterületeken dolgozók foglalkoztatására. A megállapodás sikeresen hangolja össze a munkavállalói és a munkáltatói érdekeket.
Január óta tartó hosszas tárgyalássorozatnak köszönhetően jött létre a BKK-nál az a bérmegállapodás, melyet végül minden reprezentatív szakszervezet elfogadott. A megállapodás alapján a bérfejlesztés három pillérre épül: egy éves szinten átlagosan 3%-os alapbéremelésre, egy igen jelentős szolgáltatási teljesítményhez kötött ösztönzési rendszerre, illetve a béren kívüli juttatások rendezésére. A juttatások – az eltérő szerkezet ellenére is – lényegében megegyeznek a BKV-nál történt emeléssel, bár belső struktúrájuk a társaságok eltérő feladatrendszere miatt némileg különbözik.
Egy szakaszon nem járt a 4-6-os
2013.05.11. 15:11 - Index
A 4-es és a 6-os villamosok helyett rövid ideig pótlóbuszok közlekedtek a Jászai Mari tér és az Oktogon között. A pótlásra műszaki hiba miatt volt szükség, írta a Facebookon a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Ismét elhalasztották a fővárosi villamostendert
2013.05.07. 12:49 - Index
Az iho.hu információi szerint a BKK újfent kitolta a túlnyomó részt az EU Közop-programjából finanszírozott villamosvásárlási közbeszerzés ajánlatainak beadási határidejét. A mostani állás szerint május 30-án 10 órakor lesz a borítékbontás. Az eredeti határidő április 3-a volt. Ez később április 22-re, majd május 8-ra módosult.
A tendert a szokásosnál lényegesen aprólékosabb feltételrendszerrel írták ki. Feltehetően nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, ebben szerepet játszottak a 4-es és 2-es metróra várásolt Alstom szerelvényekkel kapcsolatos problémák. A BKK szakemberei igyekeztek minden tekintetben biztosra menni, aprólékosan előre rögzíteni az összes részkövetelményt.
Ez viszont azt eredményezte, hogy a potenciális szállítók nagyon sok részletet próbálnak tisztázni, az összes halasztás oka az volt, hogy nem értek az alkudozás végére, az ajánlattevők újabb és újabb kérdéseket igyekeznek föltenni, esetleg értelmezési változtatásokat elérni.
A beszerzés minimálisan 12 hosszabb (combinónyi, 52-56 méteres) és 25 rövidebb (32-36 méteres) járműre vonatkozik, de igen jelentős opciót is tartalmaz, magyarán a nyertestől a BKK, ha kíván, sokkal több villamost is vehet, ezek között felső vezeték nélkül is üzemképes, önjáró példányokat is.
Nem áll meg a BKK-hajó a Kopaszi-gátnál
2013.05.06. 16:47 - Index
Május 7-étől, keddtől a BKK D11-es, D12-es és D13-as hajójáratai nem állnak meg a Kopaszi-gát (Rákóczi híd) kikötőnél.
A kikötő magántulajdonban van, de összeveszett rajta a tulajdonos és a (magán)üzemeltető. Az elhúzódó vitában a személyhajó-kikötő most lejáró használatbavételi engedélyét nem újította meg senki, a BKK pedig a két magáncég vitája miatt nem tudja használni az engedély nélkül maradt kikötőt.
A járatok rövidített útvonalon, északi végállomásuk és a Haller utcai kikötő között közlekednek. A hajók a Haller utcától a menetrendben meghirdetett időpontokban indulnak.
Nem akar szerepelni a hős buszsofőr
2013.05.03. 10:37 - Tenczer Gábor
A napokban tettek fel egy videót a Youtube-ra, amelyen az látszik, hogy egy BKV-busz vezetője úgy véd meg egy zebrán átrollerező kislányt, hogy balra rántva a kormányt elzárja a buszt előzni akaró autó útját.
Mint a videó feltöltője – aki valószínűleg maga a buszsofőr –, írja: „a balesetet csak úgy tudtam kivédeni, hogy a busszal elzártam az előzni kívánó útját. A kocsi erős fékezésre kényszerült és a járdán a szemközti busz megállóba bírt megállni. Hanggal nézd, hallani a féket és a járdára való felhajtást”.
A videó a fedélzeti kamera dátumjelzése szerint 2012. március 10-én délelőtt 11-kor készült. Először a BKK-t kerestük az ügyben, hogy tudják-e ki a sofőr, számíthat-e jutalomra, de a cégnél azt a választ kaptuk, hogy nem foglalkoznak a videóval, amiről azt sem tudni, hogy valódi-e.
Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, hogy a videó valódi, ismerik a buszsofőrt. Néhány napja megkeresték ők is, de a sofőr nem akar szerepelni a nyilvánosság előtt, mert mint mondta, csak a munkáját végezte.
A felvétel először az ittlakunk.hu XVII. kerületi Facebook-oldalán jelent meg, ahol kiderül, hogy a 97E járatról van szó, a helyszín pedig a Nyomdász utcai buszmegálló környéke.
Májusi változások a budapesti buszjáratokon
2013.04.28. 15:19 - Index
Több változást vezet be május 1-től a BKK a BKV-buszok járatain.
Egyszerűbben, gyorsabban lehet eljutni busszal a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre májustól. Szerdától a jelenleginél sűrűbben, kibővített üzemidővel járnak a repülőtérre közlekedő 200E autóbuszok. A sűrűbb menetrend a turistaszezon végéig, szeptember 30-ig lesz érvényben. Az egyik hajnali Nyugati pályaudvarról induló MÁV-Start vonathoz új csatlakozást biztosít a 900-as éjszakai busz, ezzel kínálva eljutási lehetőséget az első hajnali repülőjáratokhoz is. A 93-as járat egyes megállóit a 200E szolgálja ki a jövőben, a 93-as busz útvonala módosul.
Szerdán jönnek az új Mercedes buszok
2013.04.26. 14:22 - MTI
Szerdától állnak a forgalomba a VT-Transman üzemeltetésében az új beszerzésű Mercedes-Benz Citaro 2 szóló és csuklós autóbuszok - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Május elsejétől az új járművek a Kőbányától Óbudáig közlekedő 9-es, valamint a Pasaréti teret Rákospalotával összekötő 5-ös vonalon állnak forgalomba elsőként. A 11-es és 111-es, az új 7-es és 7E, valamint a 178-as vonalakon júniustól, míg a 8-as, a 30-as és 30A, valamint a 230-as, illetve a 112-es vonalon júliustól tűnnek fel a világoskék Citarók.
Több kábeltolvaj kevesebbet lop
2013.04.19. 14:03 - Tenczer Gábor
Idén az első három hónapban 50 millió forintos kárt okoztak a BKV-nak a kábeltolvajok. A lopások száma szaporodik, a kár ugyanakkor nem nő az elmúlt évekhez képest, ami azt mutatja, hogy a szervezett csoportokat ugyan sikerült visszaszorítani, viszont egyre több a kisebbet markoló alkalmi kábeltolvaj. A meló ugyanis könnyű, a lebukás veszélye egyelőre kicsi. Az áru gyorsan illegális telephelyekre kerül, és sokszor már aznap egy külföldi kikötőben landol.
A BKV 2008 óta figyeli a kábellopások alakulását. A 2010-ben felállított biztonsági igazgatóságnak köszönhetően a lopások száma jelentősen visszaesett, majd miután a tolvajok kitapasztalták a módszereket, ismét emelkedni kezdett. Idén, ha folytatódik az első három havi tendencia, újabb csúcs várható a tavalyi 172 lopáshoz képest.
Szaggatott piros buszsáv lesz a Bajcsyn
2013.04.11. 17:29 - Index
Szaggatott piros színű buszsávban közlekedhetnek májustól a buszok és a kerékpárosok a Belvárosban. A sávot már festik is.
2013. május 1-jétől mindkét irányban buszsávot jelöl ki a BKK a Bajcsy-Zsilinszky úton a Deák Ferenc tér és a Nagymező utca közötti szakaszon. A sávot a kerékpárosok is használhatják. A BKK szerint indokolatlan a jelenlegi 2x3 forgalmi sáv fenntartása az autósok számára a környék sávelosztása, a fogadó Andrássy úti csomópont kapacitása miatt.
Kiszakadt a BKK új kikötőjének tartója
2013.04.05. 10:15 - Tenczer Gábor
Olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy kiszakadt a helyéből a Népfürdő hajóállomás kikötőjének tartója. A BKV tájékoztatása szerint egy hete történt az eset: a támdorong-fészek elmozdult. A javítás közben az utasforgalom zavartalan.
Bob péntek reggel készítette ezt a képet a BKK (BKV) Árpád híd - Népfürdő utcai kikötőjénél.
A képen az látszik, hogy a kikötőponton egyik tartója teljesen kiszakadt a helyéről. Megkerestük a BKV-t felügyelő BKK-t (Budapesti Közlekedési Központ), mi történt, esetleg nekiütközött valami, vagy az erősödő ár tépte ki a helyéből, de egyelőre gyűjtik az információkat a válaszhoz.
Ha valaki látta esetleg, mi történt, írjon erre az e-mailcímre.
Piroska szerint csak egyszerűen megpróbálták ellopni a szorgos vas- és kábelgyűjtők.
Kisebb fennakadás volt a 4-6-os vonalán
2013.04.03. 20:22 - Index
Műszaki hiba miatt a 4-es és a 6-os villamosok vonalán a Széll Kálmán tér és a Jászai Mari tér között rövid ideig villamospótló buszokkal lehetett csak közlekedni, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebookon. A hibát este fél kilenc körül elhárították.
Kémvillamos csípett el kábeltolvajt
2013.03.27. 09:06 - Tenczer Gábor
A XI. kerületben a Repülőtér megállóhely és Kamaraerdő között gyanús férfit láttak éjszaka az oszlop tetején. A kémvillamos vezetője értesítette a rendőrséget, a férfit elkapták. Kiderült, hogy tényleg vezetéklopásra készült. A BKK fejpénzt fizet a tolvajokért.
A kábelhálózat éjszakai ellenőrzését végző kémvillamos vezetőjének segítségével fogta el a rendőrség a feltételezett fémtolvajokat. A fővárosi villamos- és HÉV-vonalakon rendszeresen járnak olyan szerelvények, amelyek ellenőrzik a felsővezetéki hálózatot. Egy ilyen szerelvény vezetőjének köszönhetően fogták el a tetteseket. A járművezető jutalmat kap.
Indul az 1-es villamos felújítása
2013.03.14. 15:49 - Index
Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a BKK az 1-es villamosvonal Bécsi út – Kerepesi út közötti, legrosszabb állapotú szakaszának komplex felújítására. Nem csak a villamospályát, hanem a megállóhelyeket is átépítik, újjáépül az áramellátó rendszer is. A vonalon új, alacsonypadlós, korszerű villamosok állnak forgalomba.
A BKK közleménye szerint megszűnnek a jelenlegi, helyenként 10-30 km/órás sebességkorlátozások, csökken majd az utazási idő. Óbudán a Rendelőintézet és a Flórián tér között automatikus locsolóberendezéssel ellátott fűburkolatot kap a villamospálya. Megújulnak és nagyobb teherbírásúvá válnak a csomópontokban a villamospályát keresztező útátjárók. A burkolt villamospálya korszerű, a jelenleginél jóval csendesebb és tartósabb pályaszerkezettel épül át.
A BKK állami hitelből venne 250 buszt
2013.03.07. 12:41 - Tenczer Gábor
Információink szerint húszmilliárd forintos hitelre adott be pályázatot a Budapesti Közlekedési Központ az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknál. A kedvező kamatú, árfolyamgarantált kölcsönből 250 új busszal stafíroznák ki a BKV-t, hogy bírja a versenyt a tovább privatizálandó fővárosi buszpiacon.
Szóba kerül várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester pénteki találkozóján - sok egyéb mellett - az a 20 milliárd forintos hitelpályázat, amit a BKK nyújtott be az MFB-hez. Ha a kormány rábólint a kölcsönre, akkor a BKK 250 új buszt vásárolhat a BKV számára, méghozzá igen kedvező kamatfeltételek mellett.
Omlik a BAH-csomóponti felüljáró, állt a villamos
2013.03.05. 12:38 - Index
Leállították a BAH-csomópont alatt átjáró 61-es villamost, mert a sós hólé által a télen megkínzott vasbeton-szerkezetről kisebb-nagyobb darabok potyognak le, tudtuk meg a BKK-tól.
A helyszínen emelőkosaras teherautókról kapargatták a le nem esett darabokat. A BKK tájékoztatása szerint 14 óra után helyreállt a villamosforgalom.
A BKK éjszaka végignézeti szakemberekkel az összes budapesti felüljárót, ahol villamos jár, hogy máskor ne kelljen leállítani a forgalmat a karbantartás idejére.
Jutalmat kap a zsebtolvajt elfogó BKV-s
2013.03.04. 13:32 - Index
Február 21-én hajnalban, fél 2-kor az éjszakai 909-es járat Kistorony park megállójában a buszsofőr elkapott egy zsebtolvajt – írta meg február 26-án a BKV Figyelő blog, ami szerint a BKV dolgozója tudatosan készült a lekapcsolásra, és mielőtt a tolvaj zsákmánnyal leugorhatott volna a buszról, becsukta a busz ajtaját, majd kihívta a rendőröket.
A BKV Figyelő az üggyel kapcsolatban tájékoztatást kért a BKV-tól, ahonnan azt a választ kapta, hogy: „A járművezető a munkáltatói dicséret mellett Vitézy Dávid BKK-vezérigazgató és Bolla Tibor BKV-vezérigazgató közös döntése alapján 100 000 forint jutalmat kap arra tekintettel, hogy kollégánk munkáját bátran, a közszolgáltatótól elvárható felelősséggel, a társadalomban sajnos oly gyakori félrenézés helyett példamutató kiállással és intézkedéssel teljesítette.”
A rendőrség az ügyben eljárást indított.
Ugratták volna a trolit, de nem ugrott
2013.03.01. 13:32 - Index
Olvasónk lőtte szerdán ezt a kedves fotót a Király utcában egy lerobbant 70-es troliról, amit az utasok toltak meg. A képen elkapott pillanatban a busz hátsó szélvédőjén elhelyezett mozgáskorlátozott matrica finoman módosult jelentéstartalommal bírt.
Természetesen megkérdeztük a BKV-t, mi történt a MAN trolibusszal, amit egyébként nem régen vásárolt használtan és újított fel a cég.
A BKV válasza szerint nem a trolibusz hibásodott meg, hanem a felsővezeték hibásodott meg. Az előírás szerint ilyenkor a trolibuszvezetőnek a forgalom folyamatosságának fenntartása érdekében ún. „ugratással” kell segítenie a forgalmat. Ez azt jelenti, hogy a jármű áramszedőjét a hibás vezetékszakaszon a hibánál le kell húzni, majd azt követően újra vissza kell helyezni a vezetékre.
Csakhogy a tájékoztatás szerint az ugratást végző trolibuszvezető az egyik áramszedőt beakasztotta a tartóvillába, majd dízelüzembe kapcsolt, hogy egy métert előre guruljon, de nem vette észre, hogy a másik nincs lehúzva és beakasztva, míg a másikat az áramszedő lehúzókötele tartja. Ilyenkor – bár a dízelmotor jár – a jármű nem tud elindulni. A járművet tehát ezúttal a vezető figyelmetlensége miatt kellett megtolni.
Videóra vették, ahogy lefújták a metrót
2013.02.28. 17:05 - Index
Csütörtökön az erre kiverem nevű felhasználó feltöltött egy videót a Youtube-ra, amin az látszik, hogyan rongálták meg a 3044-es számú metrókocsit – írta meg a bkvfigyelo.postr.hu.
A videón az látszik, hogy az egyikük odaguggol az induló szerelvényhez, és fehér festékkel taget rajzol az oldalára. A metró vezetője dudált is egyet, aztán a rongálók elszaladtak, és az egyikük azt mondja: „Bújjunk el!”
A blog azt kéri, hogy aki felismeri a tetteseket, írjon a bkkfigyelo@outlook.com-ra vagy a BKV-figyelő Facebook-oldalára.
Tavaszi menetrendre vált a BKV
2013.02.26. 11:06 - Index
Ismét indulnak a D12-es és a D13-as hajójáratok, több villamos- és autóbuszvonalon kisebb-nagyobb menetrendi módosítások lesznek márciustól, valamint tavaszi menetrend lép életbe számos vonalon, áll a BKK közleményében.
2013. március 1-jétől, péntektől a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A jelzésű villamosok menetrendje módosul, az indulási időpontok változnak. A járatok kapacitása változatlan marad, az új menetrend a Maglódi úton és a Népszínház utcában az egyenletesebb, összehangolt közlekedést szolgálja.
Múzeumba megy a BKV legöregebb Ikarusza
2013.02.20. 13:27 - Index/MTI
Eredeti állapotára újíthatja fel a BKV a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) javaslatára Budapest egyik legrégebbi, 33 éves Ikarus 260-as autóbuszát, amelyet nosztalgiajárműként a Mobilitási héten és a 150 új Mercedes Citaro Budapestre érkezésekor is kiállítanának.
A felújítást Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója levélben kérte Bolla Tibor BKV-vezérigazgatótól. Mint írta, korábban a járművet nosztalgia célokra állították félre, azóta állaga sokat romlott, de még megmenthető, ezért kéri a restaurálást.
Megvan a típusengedély a Metropolisokra
2013.02.19. 12:53 - Index/MTI
Megszerezte a végleges típusengedélyt a francia Alstom a 4-es metróvonalra szánt, Metropolis típusú szerelvényeire a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól – közölte a gyártó és a Főpolgármesteri Hivatal.
Májustól kamerázzák a Combinókat
2013.02.15. 14:14 - MTI
Májustól több, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízása alapján üzemeltetett járművön is lesz térfigyelő kamerarendszer - közölte a BKK pénteken.
Emlékeztettek, hogy utasok, a járművezetők sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények, a lopások, járműrongálások, graffitik drasztikus növekedésének visszaszorítása érdekében, a külföldi tapasztalatokat is figyelembe véve született döntés korábban a járművek bekamerázásáról, de a személyiségi jogi szabályozás ezt akkor megakadályozta.
Most egy 2012-ben elfogadott törvény teszi lehetővé a kamerás térfigyelést a közösségi közlekedés járművein, így a BKK új járművek beszerzésekor követelményként írja majd elő a fedélzeti kamerarendszer meglétét. A májustól forgalomba álló új Mercedes Citaro buszokon, valamint a 2014-től érkező új trolikon és villamosokon is lesz már kamera, a 2-es metrón forgalomban lévő Alstomokon pedig már működik a rendszer.
A BKK a szükséges források rendelkezésre állása esetén a beépítést folyamatosan végzi majd, a Combino villamosokon májustól kezdik meg a telepítést. Emellett a központ a TW6000/6100-as (hannoveri) és Tátra villamosokon, a használtan beszerzett és felújított autóbuszokon, továbbá a MAN, a Solaris és a felújított Ikarus 412T trolikon tervezi a kamerák felszerelését.
A pontos költség egyelőre nem ismert, a 40 Combino esetében a BKK 100 millió forint feletti összeggel számol.
Megjelent a 43 milliárdos villamostender
2013.02.15. 13:58 - Tenczer Gábor
Kiírták a fővárosi villamostendert. A BKK összesen 37 darab új, alacsonypadlós villamost vásárol főként uniós pénzből az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakra. A vásárlásra 43 milliárd forintja lesz a BKK-nak. Az első villamosok 2014 végén állhatnak forgalomba.
A most megjelent pályázat szerint 37 db (25 db 32-36 méter hosszú és 12 db 52-56 méter hosszú) energiahatékony, alacsonypadlós villamost venne a BKK az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakra. Az új villamosok beszerzésével kiválthatók a BKV villamosflottájának legöregebb, 40 évnél idősebb járművei.