Teljesen beállt a budai alsó rakpart

2012.05.10. 08:27 - Index

Üzemzavar-elhárítás miatt munkálatok folynak az Erzsébet híd közelében, ezért félpályás útzár van a budai alsó rakparton a Szabadság híd felé vezető oldalon, mondta el kérdésünkre a Fővinform ügyeletese.

Csütörtökön reggel hat óra körül kezdtek dolgozni, 72 órán belül megoldják a problémát, ezért vasárnap biztosan megszűnik a lezárás. Mivel egy sávban váltakozva halad az érintett részen a forgalom, ezért mindkét irányban torlódás alakult ki.

Munkatársunk szerint reggel háromnegyed kilenckor a Petőfi hídig állt a sor a rakparton. A hídon is lelassult a forgalom, nehézkes a lejutás, egy lámpaváltással csak két Pestről érkező autó tud becsatlakozni. A budai felső rakparton, a Hegyalja út és a Gellért tér között is nagy dugó alakult ki.

Futók lassíthatják a forgalmat Budapesten

2012.04.20. 10:52 - Index

Vasárnap futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani a XXIII. kerületi Szentlőrinci úton és a Szent László úton és a III. kerületben, a Hajógyári sziget térségében – közölte honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Távolról sincs vége, olvasson még»

Nehéz vasárnapjuk lesz az autósoknak

2012.03.29. 11:54 - Index

Vasárnap 27. alkalommal rendezik meg Budapesten a Vivicittá Városvédő Futást, melyen ezúttal is több ezer ember részvételére lehet számítani. A verseny egész napos lesz és a vele járó útlezárások miatt a város egyes részein forgalomkorlátozásokkal és dugókkal kell számolni.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Időben figyelmeztetnek az útfelújításokra

2011.12.12. 12:32 - MTI

Jövőre 22,8 milliárd forintot költ útfelújításokra a főváros, az összegből számos nagyforgalmú főút és tömegközlekedési út megújul.

Tarlós István főpolgármester elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ideihez hasonlóan 2012-ben is új szemlélet alapján végzi az útfelújítások, karbantartások menedzselését.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Bedugult a Margit híd környéke

2011.11.12. 16:57 - Index

Aszfaltoznak a Margit híd alatt, emiatt egész nap hatalmas volt a torlódás a környéken, mondta kérdésünkre a Fővinform ügyeletese szombaton délután. A híd déli oldalán lévő le- és felhajtókat lezárták, ezért ott nem lehetett lejutni a budai alsó rakpartra. Bedugult a Bem rakpart, a Fő utca és a Margit körút is. A Fővinform ügyeletese hozzátette, hogy a munkálatokat nem jelentették be. A felújítást végző MH 2009 Konzorcium szóvivője cáfolta a Fővinformot, az Indexnek elmondta, hogy kedden tájékoztatták emailben az illetékeseket.

Távolról sincs vége, olvasson még»

A Margit hídi a leghülyébb villanyrendőr

2011.10.17. 17:59 - Tenczer Gábor

A Margit híd közepén elhelyezett gyalogos közlekedési lámpa bosszantja legjobban a fővárosiakat. A dobogón villog még egy gyalogosokat futtató ultrarövid lámpa, valamint az ürömi leágazás dugóduzzasztó villanyrendőre.

Három héttel ezelőtt jelentettük be, hogy a bécsi városháza ötlete nyomán mi is keressük Budapest 10 legidegesítőbb lámpáját. A felhívásra közel ötszáz javaslat érkezett e-mailben. Ebből a többszöri ajánlások és a nehezen értelmezhető javaslatok szűrése után összeállt a legidiótábbnak tartott lámpák százas listája, amelyre három körben lehetett szavazni.

A Budapesti Közlekedési Központnál is olvasták cikkeinket, és közölték: örömmel vették az Index kezdeményezését, és a cikkek és a hozzájuk érkezett felvetések számos új információt szolgáltattak. Az első 10 helyszínen több változás is történt ennek köszönhetően, de volt helyszín, ahol szerintük nincs szükség változtatásra.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Takarítják az Alagutat

2011.10.17. 11:35 - MTI

Hétfőtől négy éjszakán át mossák a budai Váralagút csempeburkolatát, ezért lezárják a közúti forgalom elől – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A Váralagút hétfő, kedd, szerda és csütörtök éjféltől hajnali négyig lesz lezárva, ezért arra kérik az autósokat, hogy a jelzett időpontokban más útvonalat válasszanak.

Címkék:

Hülyelámpa-szavazás: futva vagy gyalog?

2011.10.05. 13:29 - Tenczer Gábor, Tóth Bálint Soma

Usain Bolton kifogó gyalogátkelőhely, türelmük elvesztésével magukat az autók közé vető idős nénik.

Szavazzon Buda legőrjítőbb lámpájára!

2011.10.03. 10:29 - Tenczer Gábor, Tóth Bálint Soma

Háborgó autósok, rettegő gyalogosok gyűjtötték össze az idiótán beállított fővárosi közlekedési lámpákat. De melyik lesz a legrosszabb? Szavazás!

A maraton miatt lehetnek dugók Budapesten

2011.09.29. 10:40 - Index/MTI

Vasárnap rendezik a 26. Nemzetközi Maraton és Futófesztivált Budapesten, emiatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, közölték a szervezők.

Reggel nyolc óra és délután négy óra között hosszabb-rövidebb ideig, a futók elhaladásáig több helyen is lesz forgalomelterelés az I., a II., a III., az V., a VI., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben. Néhány órán át a rakpartokon és a Kós Károly sétányon sem lehet majd közlekedni.

A forgalmi változásokról részletesen itt olvashat>>>

Távolról sincs vége, olvasson még»

Dugók lehetnek a Rákóczi és a Margit híd környékén

2011.09.23. 09:23 - Index/MTI

Szombaton és vasárnap napközben mossák a Rákóczi hidat (volt Lágymányosi hidat), emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak majd – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.

Szombaton a híd déli (Budáról Pestre vezető), vasárnap az északi (Pestről Budára vezető) oldalának tisztítását végzik reggel hat és délután egy óra között. A híd takarítása alatt torlódások várhatók.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Keressük Budapest tíz legidegesítőbb lámpáját

2011.09.22. 14:38 - Tenczer Gábor

A bécsi városháza zseniális kommunikációs ötlettel indította útjára a város jelzőlámpáinak felülvizsgálatát: megszavaztatta a város polgárait a tíz legidegesítőbb lámpáról. Budapesten Tarlós István főpolgármester jelentett be jelzőlámpa-forradalmi lépéseket, ám erről elfelejtették megkérdezni a fővárosiakat, ezért most megtesszük mi.

Első körben szerkesztőségen belül néztünk körül, második körben olvasói javaslatokat várunk erre az e-mail címre, harmadik körben lehet kiválasztani az idegesítő lámpák krémjét.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Lelassult a közlekedés Budapesten

2011.09.20. 08:24 - MTI

bpdugó D  HB20110920012
Az Erzsébet híd budai lehajtójánál három autó egymásba csúszottFotó: Honéczy Barnabás

Az eső miatt akadozik a közlekedés a fővárosban, közölte Rosta Mariann, a Fővinform ügyeletese kedd reggel. A városba vezető főbb útvonalakon, a hidak környékén, illetve balesetek miatt nagyon nehezen lehet autóval közlekedni.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Cser-Palkovics Tarlóst ekézi a Budaörsi úti buszsáv miatt

2011.06.01. 18:02 - Index

Székesfehérvár fideszes polgármestere dörgedelmes nyílt levelet intézett Tarlós István főpolgármesterhez a Facebook-on, melyben főváros-sovén szemléletről, a Szimferopol-Jalta trolijáratról, a kellemetlen BKV-s élményeiről beszél. Ha Budapest nem akar, Székesfehérvár lehetne az új főváros.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Direkt akarják kiszorítani az autósokat

2011.05.31. 12:52 - Index

Új buszsávot festettek fel az M1-M7-es bevezető szakaszára. A sáv hivatalosan hétfőn átadott új szakasza a Budaörsi út befelé jövő oldalán a Nagyszőlős utcai felüljárótól a BAH-csomópontig tart, az általa generált kocsisor viszont Budaörsig. A BKK szerint a buszsáv lényege, hogy kiszorítsa a beáramló forgalmat a Hegyalja útról, és segítsen a buszoknak a haladásban.

Újabb teljesen érthetetlen budapesti szabályozással találkoztam ma, írta olvasónk, György. Hozzátette: múlt pénteken arra lett figyelmes, hogy a Budaörsi úton a Nagyszőlős utcai felüljárón a belváros irányában dupla záróvonalat festettek fel. Hétfőre kiderült, hogy a kérdéses útszakaszon buszsávot alakítottak ki.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Nyár végén lesz kész a Károly körút

2011.05.24. 15:54 - MTI

A nyár végén fejeződhet be a felújított Deák Ferenc tér és a Károly körút műszaki átadás-átvétele, amellyel lezárulhat a projekt - mondta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója kedden.

Vitézy Dávid a Budapest Szíve program két eleme, a Március 15.-e tér, illetve a Károly körút felújításának bejárásán arról is beszélt, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Március 15.-e tér északi oldalán június végén fejeződhet be a projektzárás.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Nem használható készpénzzel több parkolóóra a Terézvárosban

2011.04.19. 07:53 - MTI

Hétfőtől vette át a VI. kerületi önkormányzat vagyonkezelő cége a parkolás-üzemeltetést a Centrum Parkolótól, ezért az összes parkolóórát át kell állítani, ezalatt az idő alatt azonban a szerkezetek egy jelentős része nem használható készpénzzel, számolt be keddi számában a Népszava.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Mától kátyúznak Budapesten

2011.03.28. 06:52 - Független Hírügynökség

A tervek szerint három helyen is javítják az útburkolatot hétfőn Budapesten. Reggel fél héttől délután háromig a II. kerületi Pasaréti úton és a XXII. kerületi Ady Endre úton kell korlátozásra számítaniuk az autósoknak. Este tíz órától másnap reggel hat óráig pedig a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon dolgoznak a munkások.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. arra kéri a sofőröket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek az érintett szakaszokon.

Újra éles a Hegyalja úti aknafedél

2011.03.11. 15:34 - Tenczer Gábor

Január 26-án jelezte egy olvasónk felháborodottan, hogy az autósok már két hete kerülgetnek egy aknafedlapot a legnagyobb dugóban a Hegyalja úton, mert az akna üzemeltetője azóta nem tudja azt a hiányzó pár centis betonréteget rásimítani a tetejére. Érdeklődésünk hatására az akna akkor egy éjszaka alatt elkészült, az autósok boldogan autózhattak. Egészen mostanáig.

2(2)
Akadályverseny a déli dugóban

Olvasónkat Tamást, ugyanis újra akcióra késztette az akna, amivel megint baj van. Mint írja, készített pár képet pénteken 11-kor a Hegyalja úton. Az akna felbontva, a sáv lezárva, természetesen sehol senki, aki dolgozna.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Betervezték a metrókocsik árát

2011.02.21. 18:15 - MTI

Budapest a költségvetés tervezete szerint idén 117 milliárd forintot költene közlekedésfejlesztési feladatok finanszírozására, ebből 74 milliárd forintot a 4-es metró idei építkezéseire fordítanak, olvasható a Városháza oldalán közzétett összesítésben.

A költségvetés mellékletében szereplő adatok szerint több forgalomtechnikai korrekcióra, kerékpár- és buszsávok kivitelezésére, az M3-as autópálya bevezető szakaszának zajvédelmére és a csepeli gerincút építésére is több százmillió forint juthat 2011-ben.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Eltűnnek a kukásautók a reggeli csúcs idején

2011.02.21. 17:43 - Független Hírügynökség

Hétfőtől a reggeli közlekedési csúcs idején nem járnak a kukásautók Budapest forgalmas utcáiban, hogy ne okozzanak dugókat. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. reményei szerint az intézkedéssel gyorsulhat a forgalom, csökkenhet a dugók száma és így a levegő szennyezése is.

Távolról sincs vége, olvasson még»

Akadályelhárítás riportbelengetéssel

2011.01.27. 15:06 - Tenczer Gábor

Egy olvasónk jelezte szerdán felháborodottan, hogy az autósok már két hete kerülgetnek egy aknafedlapot a legnagyobb dugóban a Hegyalja úton, mert az akna üzemeltetője azóta nem tudja azt a hiányzó pár centis betonréteget rásimítani a tetejére. Az olvasó még azt is kilátásba helyezte, hogy maga betonozza le azt a kis részt, kvázi állampolgársági engedetlenségi mozgalom keretében, amelynek rögzítésére mi természetesen vevők voltunk. Ám a videó nem készült el, mert a hivatal meglepő gyorsasággal reagált.

Szerdán 10 óra 42-kor futott be egy e-mail Tamástól, aki autós lévén kiakadt a Hegyalja úton található elterelésen, amit le is fényképezett.

hegyalja 2
A terelőt a felirat szerint a DMRV ZRrt. tette ki, ami elég furcsa lenne

"Ez legalább 2 hete így van változatlanul a főváros egyik legforgalmasabb útján. Kész röhej szerintem. Kb. egy negyedórás munkával ki lehetne aszfaltozni azt a max. 3 centi mély és már alapozott részt, amely a csatornafedőt veszi körbe. Egyébként elismerem, hogy ez nem a világ vége nyílván, de engem iszonyat dühít."

Távolról sincs vége, olvasson még»

Takarítják az alsó rakpartokat Budapesten

2011.01.19. 14:13 - MTI

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) az árhullám levonulásával egy időben megkezdte a budai és a pesti alsó rakpart szakaszos takarítását, közölte Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője. Ha kell, pótolják a szalagkorlátokat, a jelzőtáblákat, és helyreállítják a burkolatot, újrafestik az útburkolati jeleket is.

Délután fél háromkor átadták a forgalomnak a budai rakpart Lágymányosi híd és Halász utca közötti szakaszát.

Budapest bedugult az árvíz miatt

2011.01.18. 10:10 - MTI

Dugók alakultak ki Budapesten az alsó rakpartok lezárása miatt a párhuzamos útvonalakon kedd reggel, lassan lehet haladni a hidakon is, közölte Schilling Zsolt, a Fővinform ügyeletese.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Délután lezárják az alsó rakpartok egy részét

2011.01.17. 11:10 - Index/Független Hírügynökség

Várhatóan már hétfőn késő délután lezárják a budai és pesti alsó rakpartok egy-egy szakaszát a Duna emelkedő vízszintje miatt. A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai folyamatosan figyelik a folyó vízállását, hogy a lehető legtovább lehessen közlekedni a rakpartokon.

A hajnali óráktól az FKF Zrt. útellenőrei folyamatosan figyelik a rakpartokat mind a pesti, mind a budai oldalon, és ha a vízszint átlépi a kritikus szintet, azonnal jelzik a kezelő Fővárosi Önkormányzat munkatársának, aki ezután elrendeli a rakpartok először a részleges, majd szükség esetén teljes lezárását.

Távolról sincs vége, olvasson még»
Címkék:

Parkolási szégyenfal

Keresés

h i r d e t é s