Vilma
-7 °C
4 °C

Korábban elkészül a 2-es metró

2004.08.03. 07:18
Tíz nappal előbb adják át a 2-es metróvonal felújított szakaszát. Igaz a Blahán és a Kossuth téren csak áthaladnak a vonatok, de augusztus végéig mindenhol befejezik a munkát. A munka nagyobbik részét már most elvégezték.
A tervezettnél tíz nappal korábban adják át a 2-es metró felújított szakaszát, augusztus 30-a helyett már az ünnepen, augusztus 20-án ismét a teljes vonalon járnak a szerelvények, de két állomáson csak áthaladnak a szerelvények - értesült a Népszabadság.

A Blaha Lujza és a Kossuth téren csak áthaladnak a vonatok, de a munkákkal ott is elkészülnek augusztus végéig. Erre a két állomásra addig továbbra is buszokkal lehet eljutni, ám a teljes vonalon már nem lesz szükség a helyettesítő járművekre.

A munka nagyobbik részét már most is elvégezték: elkészültek a bontással, valamint az alagút szerkezeti javításával, s jelenleg a szigetelés folyik. Hamarosan megkezdődhet a látványosabb szakasz, a burkolás és a szépítés, erre a még hátralévő két-három hét áll a kivitelezők rendelkezésére.

A kelet-nyugati metróvonal öt évre tervezett felújítása 2003-ban kezdődött.