Árpád
3 °C
12 °C

Jövő héten megalakul a fővárosi koalíció

2006.11.10. 16:28
A tervek szerint jövő héten írja alá a fővárosi koalíciós megállapodást az MSZP és az SZDSZ, november 30-án már tisztségviselőket és bizottságokat választhat a közgyűlés. A két párt között még vannak nézeteltérések, de Molnár Gyula szerint ezek nem szakítópróba jellegűek.

Várhatóan egy hét múlva, a fővárosi önkormányzat ünnepi közgyűlésén írják alá a fővárosi MSZP és az SZDSZ a következő négy évre szóló koalíciós megállapodást, közölték kormánypárti politikusok pénteken. Molnár Gyula, az MSZP budapesti elnöke, fővárosi frakcióvezetője és Ikvai-Szabó Imre, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy a tervek szerint a november 30-i soros ülésen főpolgármester-helyetteseket, tanácsnokokat és bizottságokat választhat a közgyűlés.

A koalíciós egyeztetés pénteki fordulójában egyetértésre jutottak abban, hogy két szocialista és egy szabad demokrata főpolgármester-helyettes, öt MSZP- és két SZDSZ-tanácsnok, valamint 15 bizottság legyen. Molnár Gyula közölte, a koalíciós egyeztetés után az MSZP budapesti elnöksége megtárgyalta és elfogadta a koalíciós megállapodás tervezetét. Ezt pénteken délután átadták a szabad demokratáknak, akiktől jövő kedden várnak választ a még nyitott ügyekben. Ezek azonban nem olyan fajsúlyúak, hogy szakítópróba jellegük lenne, tette hozzá.

További egyeztetés szükséges

Eltérő még a két fél álláspontja az egészségügyi bizottság irányításáról, amit az SZDSZ magának igényel. Nincs még egyetértés az úgynevezett stratégiai-koordinációs bizottsággal kapcsolatban sem. Mesterházi Ernő, Demszky Gábor személyes tanácsnokának korábbi javaslata szerint a közgyűléstől ennek az MSZP irányította testületnek a hatáskörébe kerülne a közművállalatok vezetőinek kinevezése, felmentése. A cégek igazgatósági-felügyelő bizottsági tagjairól továbbra is a közgyűlés döntene az MSZP álláspontja szerint.

A szocialisták főpolgármester-helyettes jelöltje, Gy. Németh Erzsébet (kultúra-oktatás) és Hagyó Miklós (városüzemeltetés), a szabad demokratáké pedig Ikvai-Szabó Imre (pénzügy-városfejlesztés). A hatásköröknél vannak még olyan kérdések, amelyekben egyeztetnek. A szocialisták azt szeretnék, ha Gy. Németh Erzsébet a teljes kulturális területet megkapná, úgy mint elődjénél, Schiffer Jánosnál volt. A szabad demokraták a kulturális nagyrendezvényeket, a turisztikai, a kereskedelmi, a várospromóciós és a PR-kérdéseket saját hatáskörükbe vonnák, részben egy kiemelt tanácsnok, Bojár Iván irányítása alatt.

A tervbe vett hét tanácsnokból kettőt, a kulturális mellett a városüzemeltetésit is az SZDSZ adná. A szocialisták által javasolt tanácsnoki területek közül a városrendészetet az SZDSZ elhagyhatónak tartja. Az MSZP ragaszkodik viszont a bűnmegelőzési feladatok fontossága miatt, hogy e területen a városrendészeti bizottság elnöke, Danielisz Béla egyúttal tanácsnok is legyen.

A bizottságok számáról már döntöttek

A bizottságok száma a múlt heti 14-ről 15-re nőtt, mivel a kormánypártok elfogadták azt az ellenzéki felvetést, hogy legyen önálló pénzügyi ellenőrző bizottság ellenzéki irányítással. Nem támogatják viszont azt az ellenzéki javaslatot, hogy a közbeszerzés önálló bizottság maradjon, ellenzéki vezetővel. A javaslat szerint szocialista irányítással működne az összevont pénzügyi-közbeszerzési bizottság. Nem véglegesült még a bizottságok tagjainak száma és a tervbe vett albizottságok köre. Az SZDSZ indokoltnak tartaná, hogy a maximum 11 fősre tervezett bizottságok létszáma néhány esetben 13 legyen. Például a városüzemeltetés és a városképvédelem terén.

A koalíciós megállapodást, annak frakcióközi egyetértése esetén a két párt budapesti vezető testülete véglegesíti a jövő héten. A tervek szerint a kormánypártok a jövő héten még egyeztetnek az ellenzékkel is a bizottsági struktúráról. A 15 bizottságból ötöt, hasonló jellegűeket mint korábban, irányítana az ellenzék. Az MSZP hét-nyolc, az SZDSZ két-három bizottságot vezetne. A Fővárosi Közgyűlésben korábban hat főpolgármester-helyettes és 22 bizottság tevékenykedett. Tanácsnokok az előző ciklusban nem, a korábbiakban viszont működtek.