Luxusszálloda lesz a Klotild-palotából

2006.08.12. 15:51
A felújított Klotild-palotában a szálloda az eredeti terveknél nagyobb helyet, három emelet helyett négy szintet és további tereket foglal majd el. A 3,5-4 milliárd forintba kerülő felújítás befejezését 2007-re tervezték, de csak idén áprilisban láttak hozzá a munkálatokhoz, ezért csúszás lesz.

A száz éves Klotild-palota az Erzsébet híd pesti lábánál található, vele szemben áll ikerpárja, a Matild-palota. A Váci utca - Kígyó utca - Ferenciek tere - Szabad sajtó út által határolt, 2089 négyzetméteres telken áll.

Csúszás, változás

A műemléképületben az irodák és a kereskedelmi egységek terhére nő az apartmanszálloda mérete, mivel egy bérlő vállalta ennek üzemeltetését - mondta el Komjáthy Attila a Klotild-palota beruházását szervező Mérték Stúdió vezetője az MTI-nek. A berendezések nélkül 3,5-4 milliárd forintra becsült kivitelezési munkálatok az idén áprilisban kezdődtek, és az eredeti tervek szerint 2007. végére fejeződtek volna be. A változás miatt azonban némi csúszás elképzelhető - tette hozzá a vezető. Az épületben a részben még most is jelen levő lakókkal, bérlőkkel sikerült megegyezni.

Tervek

A szálloda a felső négy emeleten kívül a Ferenciek tere és a Váci utca felé néző oldalon további területeket foglal el. A tervek szerint apartmanhotel részt, valamint luxuslakásokat is kialakítanak. A Klotild-palotához nem készül parkoló, a kivitelező szerint a palota "funkciójához ez nem kell feltétlenül".


Klotild- és a Matild-palota

A földszinti, utca felőli részen nívós üzletek számára alakítanak ki helyet, az épületen áthaladó passzázst, a főlépcsőt, a belső teret és a toronydíszes tetőmellvédet az eredeti tervek alapján rekonstruálják.

A tervek szerint a nyolcemeletes, a második világháborúban jelentősen sérült épület a felújítás után a mostaninál jobban fog hasonlítani az eredeti állapotára, funkciója azonban a mai igényeknek felel majd meg.

Olasz tulaj

A Klotild-palotáért 2002-ben az akkori sajtóhíradások alapján kétmilliárd forint körüli összeget fizetett a Sifim nevű olasz cég a Magyar Posta Rt.-nek. Az összesen tizenegyezer négyzetméteres, műemléki védettséget élvező épület felújítására 2001-ben létrehozták a Klotild Ingatlanfejlesztő Kft-t. A társaság jegyzett tőkéje 1,853 milliárd forint, a Cégtár adatai szerint vezető tisztségviselője, más információk szerint tulajdonosa Graziano Beghelli, az olasz Beghelli világítótest-gyártó vállalat tulajdonosa, aki az adásvétel idején a Sifim cég képviselője volt.

Kicsit bűzlött

Az ingatlan értékesítése annak idején nagy port kavart, mivel - az akkori sajtóértesülések szerint - a Magyar Posta a palotát nem ingatlanként értékesítette, hanem apportként vitte egy cégbe, és azt adta el, így az adásvételt adófizetési kötelezettség sem terhelte. A pályázat érvényességét is vitatták, a műemlékvédelmi hatóság engedélyét hiányolták, illetve felmerült, hogy elővásárlási joga lett volna az államnak és az illetékes önkormányzatnak.