Előd
7 °C
16 °C

Az MDF szavazatai kellettek a szezonzáró közgyűlési üléshez

2007.06.28. 10:54
Két kormánypárti képviselő hiányzik a Fővárosi Közgyűlés szezonzáró üléséról, és emiatt az MDF szavazatain múlik, hogy miről tárgyalnak és miről nem. A Főgáz privatizációja lekerült a napirendről, a 4-es metróról viszont tárgyalni fognak.

Ahogy az várható volt, két kormánypárti képviselő hiányában csak az MDF szavazataival tudta elfogadni a nyári szünet előtti utolsó ülésén, csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés a napirendjét.

Tarlós István (Fidesz) frakcióvezető nehezményezte a helyszínen kiosztott témák sokaságát, terjedelmét, s indítványozta, hogy ezeket most ne vegyék napirendre. Példaként említette a 2020-as budapesti olimpiával foglalkozó anyagnak csak a melléklete is félszáz oldalas. Szinte minden pótanyag csak az MDF szavazataival került napirendre.

A 4-es metrót előreveszik

Csomós Miklós (Fidesz) javaslatára az ellenzéki többség, ugyancsak az MDF voksaival úgy döntött, hogy a 4-es metróról nem az ülés végén, vita nélküli tájékoztatóként, hanem második pontként napirendi témaként kívánnak tárgyalni. Wertán Zsolt (KDNP) indítványára, elsöprő többséggel napirendre vették azt a javaslatot, hogy szüntessék meg a főpolgármesteri hivatal gondnoksági feladatait ellátó intézményt, amelyet két éve a hivatal létszámának csökkentése érdekében hoztak létre.

A képviselő szerint nem javult a hivatal ellátásának színvonala és költséghatékonysága. Példaként említette, hogy a napokban két nívós Nissan terepjáró vettek, ami az alkalmazottak szerint azért kellett, mert "mégiscsak luxus személyautóval árvízhez és építkezésekhez kijárni".

Festékszállító terepjárók

A főpolgármesteri hivatal sajtóosztályán az Infó rádió kérdésére elmondták, hogy a két teherautóként levizsgáztatott pick-upot valóban a napokban vásárolta a szolgálat, darabonként áfa nélkül 6 millió forintért, közbeszerzési pályázaton. Az egyik a szolgálat öreg Skoda kisteherautóját váltja, a másik pedig a Fővárosi Közterület-felügyeleté lesz.

A sajtóosztályon elmondták, hogy a fővárosnál maradó jármű például árvíz esetén tesz jó szolgálatot, de a rakterében szállítják például a hivatalba a karbantartáshoz szükséges festéket.

Nem szavazta meg az MDF sem annak a városvezetői javaslatnak a napirendre vételét, amelyet a Főgáz Zrt. privatizálásának elindítását jelentette volna.

Több előterjesztést visszavont a városvezetés. Így nem most, hanem csak várhatóan augusztus végén tárgyalnak a János-, a Margit- és a Budai Gyermekkórház összevonásáról. Később döntenek a Schöpf-Merei kórház teljes önkormányzati tulajdonának eladásáról is. Visszavonták a főváros hulladék-gazdálkodási tervének felülvizsgálati javaslatát is. Az eredetileg kiküldött 79 téma és a pót, valamint a helyszíni anyagokkal együtt több mint 100 kérdésben kíván határozni a közgyűlés csütörtökön.