Gyöngyi
9 °C
9 °C

Kerékpáros város lehet Budapestből?

2008.05.04. 14:47
Ha közlekedett már biciklivel Budapesten, tudja, hogy szinte sehová sem tudja szabályosan lelakatolni járművét. A népszerűbb célpontok közelében így gyakran fürtökben lógnak a biciklik a közlekedési táblák oszlopain, kerítésen, rácsokon. A keskeny járdák miatt a legtöbb helyen csak az út szélén lehetne kerékpártárolót kialakítani, ha Budapesten nem lenne szent az autó és annak parkolóhelye. A Hajtás Pajtás tabudöntő akciója meglepő fordulatot hozott: a hetedik kerület is csatlakozott a civil mozgalomhoz.

Különös, kerékpárosszempontból szinte meseszerű történet bontakozik ki a hetedik kerületben egy biciklitároló elhelyezése körül. A scifibe illő végkifejlett ismertetése előtt vegyük végig az előzményeket.

A Hajtás Pajtás nevű futárszolgálatot rendszeresen feljelentették a Király utca lakói, mert zavarták őket az iroda környékén lelakatolt biciklik. (Vajon hány autóst jelentettek már fel, mert valakit zavart, hogy a házuk előtt parkolt?)

Biciklitároló az autók helyén

A féléves bürokrácia még érthető

A futárszolgálat tavaly ősszel először az önkormányzat ügyfélszolgálatán kérvényezte, hogy két autó parkolóhelyén 25 kerékpár lezárására alkalmas tárolót helyezhessen el. Az illetékes elutasította a kérelmet, mondván, parkolóhelyek felszámolására nincs lehetőség.

A Critical Mass szervezésében is részt vevő Kürti Gábor és Sinka Károly ezek után direkt támadást indítottak: a kormány és a főváros biciklis sajtótájékoztatója után magát Demszky Gábort rohamozták meg, hogy a jól hangzó ígéretek mellett gyakorlati útmutatást is nyújtson. A főpolgármester a közlekedési ügyosztályához irányította a szervezőket, akik a felmérés és mérnöki dokumentációért cserébe hozzájárulást adtak. Ennek érvényesítéséhez szükség volt még a az önkormányzat és a forgalomtechnikai főosztály aláírására is. Fél év kilincselés és 450 ezer forint befektetése után a cég felállíthatta a tárolót. A hely használatáért havi 54 ezer forint díjat állapítottak meg a futárcégnek.

Meglepő fordulat

Hónapokkal az események után a hetedik kerület polgármestere, Hunvald György jelentkezett a cégnél, mondván, jó ötletnek tartja a kerékpártárolót, és a futárok tapasztalataira alapozva az önkormányzat maga is telepítene a városban csak elszórtan található szerkezetekből.

A történet olyan hihetetlennek tűnt, hogy személyesen Hunvald Györgyöt kerestük meg a félreértések tisztázása végett. Kiderült, hogy a helyzet még a fentieknél is furcsább.

Az önkormányzat időközben ugyanis már kijelölt 54 helyet, ahol kerékpártárolókat állítana fel. Az oktatási és önkormányzati intézmények, nagyobb kereszteződések és néhány vendéglátóhely elé tervezett tárolók nagyjából fele az úttesten, tehát parkolóhelyek feláldozásával valósulna meg.

Az ötmillió forintos beruházásra a hetedik kerület már rábólintott, további testületi döntésre náluk nincs szükség. Még a főváros engedélye kell, ennek birtokában már májusban megkezdhetik a munkát.

A polgármester elmondta, hogy az összesen nagyjából 300 bicikli befogadására alkalmas tárolók egy nagyobb terv részei. Hunvald ugyanis nyugat-európai mintára kerékpárkölcsönző rendszert indítana be. A többek közt Párizsban és Lyonban működő rendszerről a napokban kap egy tanulmányt, amelynek alapján javasolni fogja a fővárosnak és a többi kerületnek az összefogást.

Programbeszéd a játszótéren

"Nahát, a polgármester úr!" - a Garay tér szobányi játszóterén csúszdázó gyerekemnek címzett, de túl hangosra sikerült felkiáltás elég volt ahhoz, hogy Hunvald György is megtudja, felismerték. A polgármester a VII. kerületi alkonyatban jött megszemlélni a térre álmodott szökőkutat működésének első napján. Egy polgármester nyilván nem hagyhatja ki, ha felismerik, így rögtön beszélgetésbe is elegyedett az Index újságírójával, aki ráadásul kerületi lakos. Néhány perc múlva kiderült, hogy már csak harminc-negyvenet kell aludni ahhoz, hogy a fél évtizede készülő piac- és lakóépület-komplexum megnyissa kapuit. Viszont ha megnyílik, lesznek ott térre néző kiülős helyek is, amiket a kerület wifi kiépítésével is támogat. De nemcsak itt lesz wifi, hanem a kerület több terén, az Almássyn és a Bethlen Gábor téren is, amit hamarosan szintén rendbe hoznak. A kerület egyébként a fővárosban elsőként akart teljes lefedettségű drót nélküli internetet adományozni a lakosoknak, de Hunvald szerint - ahogy a világ több nagyvárosában, legutóbb például Chicagóban - a nagy szolgáltatók elgáncsolták a tervet. A háztetőkön lettek volna az adók, de egy hirtelen jött törvénymódosítás megakadályozta az önkormányzatot a terv megvalósításában. Hunvald György negyedóra múlva távozott. (Spirk)

A polgármester szerint a minden járókelő által igénybe vehető, rugalmas közlekedési módszer segítene abban, hogy csökkenjen az utak túlzsúfoltsága. Az ilyen kerékpárok igénybevételéhez ugyanis nem szükséges különösebb előkészület: amikor szükségünk van biciklire, az előre kiváltott kártyával felveszünk egyet valamelyik tárolónál, majd egy másiknál leadjuk.

Hunvald szerint Budapesten különösen hasznos lehet a rendszer, mivel bár a belváros tömegközlekedése jó, a főutak közti utcák hálózatában valóban csak autóval, gyalog vagy kerékpárral lehet közlekedni.

A kerékpárkölcsönző-rendszer működtetéséhez azonban már számítanak a főváros segítségére. A polgármester a kerékpárutak és tárolók kiépítését tartja önkormányzati feladatnak. A kerékpárok beszerzése és a rendszer működtetése viszont elképzelhetetlen a főváros nélkül, vélte.

A kerékpáros rendszerhez vezető második lépés még mindig önkormányzati szinten folyna. Hunvald György ugyanis hamarosan tárgyal a környező kerületek, az V., a VI. és a VIII. kerület polgármesterével, ahol javasolni fogja, hogy területükön maguk is alakítsanak ki tárolókat.

Miért nem lopják el a kölcsönzős bicikliket?

A nyugat-európai országokban fájdalmas próbálkozások során letisztult kerékpárkölcsönzési módszer lényege, hogy a járműveket előre megváltott mágneskártyákkal lehet magunkhoz venni, és azokkal is lehet visszazárni. A kártyán szerepelnek a kölcsönző adatai, így ha a bicikli nem kerül vissza valamelyik tárolóba, tudható, hogy ki a felelős.

A használt biciklik megjelenése is jellegzetes, így feltűnő lesz, ha egy budapesti kölcsönzős biciklit egy vidéki lagzin, a kerítésnek támasztva látunk. Ráadásul a kerékpárok alkatrészei is speciálisak, így azokat csak direkt hozzájuk készült célszerszámokkal lehet javítani, szétszedni, átalakítani.