Kurvaanyázás a közgyűlésben

2008.08.28. 16:34
Az interpellációk ebédszünet utáni megválaszolásakor vulgaritásba fulladt a fővárosi közgyűlés ülése.

Tarlós István interpellációja keretében azt kérdezte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettestől, hogy Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese hogyan írhat politikai tartalmú emaileket.

Példának azt hozta fel, hogy amikor szerinte egy emailben Regőczi tanácsot adott Burány Sándornak, az MSZP budapesti elnökének egy sajtótájékoztatóval kapcsolatban.

Hagyó válaszában leszögezte, hogy Regőczi nem azt írta pontosan, amit Tarlós idéz, és amit egyébként is kiragadott szerinte a szövegkörnyezetéből, ezért megváltozott a jelentése. Ez utóbbit illusztrálva idézte Petőfi Sándor egy versét, amelynek egy strófáját kiemelve "Foglalod a kurvanyádat, De nem ám a mi hazánkat!..." más jelentést kapunk, mintha az egész verset elolvassuk.

Tarlós István az Indexnek kijelentette, hogy erre válaszul mondta Hagyónak Rejtő Jenő irodalmi stílusában, hogy a te kurva anyádat.

A közjátékot Demszky Gábor főpolgármester zárta azzal, hogy önmérsékletet kért a képviselőktől, akik a párbeszéd során jókat derültek.