Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

'Lakótelepen kellemesebb az élet'

2005.08.24. 00:23
Legszívesebben minden bíráló levélírónak azt írtuk volna, hogy nyugi, mi is lakótelepen élünk. De ezt két okból sem tehettük: 1. Ez olyan szánalmas magyarázkodás lenne, mint Csurkáé, amikor az őt antiszemitizmussal vádolóknak azzal vág vissza, hogy neki is vannak zsidó barátai. 2. Mi nem élünk lakótelepen.

"Tíz év múlva ugyanilyen véleményeket fogunk hallani a most agyondicsért lakóparkokról. Ahogy a kor és a technika halad előre, úgy avulnak el a mostani korszerű dolgok és építkezések. Amikor a lakótelepek épültek, akkor sajnos nem voltak ilyen korszerű technológiai szerelések, ha akkor a gépészetet és az elektromos hálózatokat rézzel szerelték volna, ma nem lenne fele ekkora probléma sem a gépészettel" - veszi védelmébe a műszaki érdeklődésű H. Gy. a lakótelepeket. Az elmúlt napokban huszonkét fővárosi telepről adhattak le szavazatot nullától ötig. (Figyelem, eredményhirdetés napokon belül, szavazni még most sem késő!) Most a beérkezett levelekből szemezgetünk.
Kattintsanak az első részre>>>
Olvassák el a másodikat is>>>

Személyes sértésnek vették

Nemcsak ilyen, ennél sokkal rosszabb véleményeket is írtak vállalkozásunkról. Igaz, D. F. nem ment bele különösebben a részletekbe. "Mások kényszerű élethelyzetén viccelődni? Hm... Nos, véleményem szerint ezt hívják úgy, hogy bunkóság. Gratulálok!"

Éva az MSZP-SZDSZ kormány elleni nemtelen támadást lát vállalkozásunkban: "A bal-lib kormány nem tehet arról, amit 30 évvel ezelőtt elhibáztak. Talán tessenek szívesek azt a fáradtságot venni, hogy utánanéznek az augusztustól kapható igen kedvezményes Panel Plusz hitelnek, és mindannak a segítségnek amit az itt élők a bal-lib kormánytól kapnak." Mégsem ez fáj nekünk a legjobban, hanem politikai hiperkorrekciót követelő beszólása: "Sőt, rasszista felütés is kihallik a szövegből (kínaiak, stb.)" Ha jól értjük, akkor egy kínairól nem mondhatjuk azt, hogy kínai (javasoljuk az "ázsiómagyar" kifejezést).

#alt#
Rákoskeresztúrról gyöngébb a kilátás (Fotók: Barakonyi Szabolcs)

Joe is személyes sértésnek vette írásunkat: "Képzelje, a szovjet technológiájú panelomból reggelizés közben a Gellért hegyet figyelhetem, éjjel pláne szép látvány. De ha átsétálok a lakás másik végébe egészen Budafokig ellátok, képzelje, ezeket az épületeket karban tartják."

Csak a kisujját törték a Havin

"Szerintem egy kicsit túlzó az írás - küldi levelét az "egy havannai lumpenproli" aláírású olvasónk. - Sajnos anno részt vettem a népszámlásában, és meglepő módon a házakban, ahol voltam, nem volt munkanélküli vagy lecsúszott kurva. Pedig a legsűrűbben voltam. Jó, igaz, a biztonsági őrből is volt jó néhány."

A Havannáról írt jellemzésünkre amúgy nyíltak a bicskák a zsebekben. Ficcs például önérzetesen megjegyzi: "Annyit szeretnék hozzátenni a teljesen kimerítő cikketekhez, hogy én a Havannán nőttem fel, személyiségem egyharmadát neki köszönhetem, barátaimat hasonlóképpen, és köszönöm szépen egészen jól vagyok. 15 évet éltem a Havin, és mindössze egyszer törték el a kisujjamat, egyébként semmi extra testen kívüli élményben nem volt részem."

#alt#
Felnőttek a havannai rockerek

M. F.-nek viszont még a kisujja sem törött el a hírhedt lakótelepen: "Elég sajnálatos, hogy tájékozatlanságból fakadóan a Havannának rossz a híre még máig, bár annyi előnye van, hogy semmivel sem rosszabb állapotú lakásokat olcsóbban meg lehet venni, mint több más (rosszabb közbiztonságú) lakótelep esetében!" De azért néha futnia kellett, hogy megússza ép bőrrel: "A 80-as évek és a 90-es évek eleje valóban katasztrófa volt. Mindenféle söpredék volt, meg bandákba tömörülve leszakadt 15-30 éves rockerek, meg sötétebb példányok, akár százan is. (Magam is volt, hogy fel kellett vennem a nyúlcipőt."

Pók utca veri a Bem teret

A Pest-Buda ellentét a lakótelepkérdést sem hagyja érintetlenül: "Véleményem szerint a József Attilát nem lehet a tipikus lakótelepek között említeni, nincs hozzá fogható egész Budapesten. Persze megítélés kérdése minden, biztos mást irt volna a cikk írója is, ha a lakótelep Budán lenne."

#alt#
Békásmegyer a nyugalom szigete

Egyébként, mielőtt még elfogultsággal vádolnának minket, budaiaktól is kaptunk hideget-meleget: "Békáshoz azért le lehetett volna írni, hogy baromi jó a levegő, hogy baromi közel van a Duna, meg a jó kis Római part, hogy a HÉV vonalán sosincs dugó... Nem 'tom melyik megboldogult szolgáltatta az információt a közlekedésről, de én hat évig a Deák téren dolgoztam, reggeli és délutáni csúcsban negyven perc alatt bőven be lehet érni, de inkább 35 - lelkendezik V. S., aki még annak is örül, amiért más rendőrt hív: - És még a Szigetet is ingyen hallgatom!!!"

V. J. a Pók utcáról írt jellemzésünket tartja méltánytalannak: "Állandó lakásom a Pók utcai lakótelepen van, csendes, laza beépítésű helyen. Most ideiglenesen a Bem tér közelében lakom felújított polgári ház full felújított és berendezett polgári lakásában, csendes, fákkal övezett utcában. Most, hogy választhatok, hol lakjak, alig várom, hogy visszaköltözhessek a lakótelepi lakásba. Összességében egyértelműen kellemesebb az élet ezen a lakótelepen. A többit nem ismerem."

Verik a fejüket

Többen is kifogásolták, hogy a Wekerle-telep szerepelt összeállításunkban. R. A.: "Azt hiszem, nem szerencsés Wekerle-telepet említeni a cikk bármely részében, ugyanis azon túl, hogy a nevében van, hogy telep, semmi, de semmi köze a hétköznapi értelembe vett lakótelepekhez." B. A.: "Fura belevenni a panelrengetegek közé egy olyan munkástelepet, ami kertes házakból áll."

#alt#
Innen eresztették le Dajka Margitot

Védekezésül hadd idézzünk Ferkai András Lakótelepek című könyvek bevezetőjéből: "Lakótelep_ baljóslatú szó. Tízszintes panelházak jutnak az ember eszébe, köztük kiégett fű a senki földjén. Pedig a lakótelep szónak nem volt mindig ennyire negatív a csengése. A telepszerű építésnek számos egyéb formája létezett. A maguk idején jól szolgálták céljukat, nagy részük ma is jól működik. Lakóik többnyire szeretnek ott élni. (...) A példák több mint száz év történetét ölelik fel, az 1880-as évektől az 1989-es rendszerváltozásig."

És ha már a könyvnél tartunk. Ennek a címlapján látható az újpalotai toronyház fotója. J. Zs. emlékeztet, hogy az Égigérő fű című magyar filmben ennek a háznak az egyik erkélyéről eresztik le Dajka Margitot. A művésznő a panelből a Peremartoni Krisztina és Gyabronka József alakította házaspár nagy belmagasságú, tágas lakásába költözik, egy régi bérházba. A cserének a filmben mindketten nagyon örültek, de ma már alighanem verik a fejüket a vasbetonfalba.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!