Árpád
-1 °C
9 °C

Megint kicserélik a Nemzeti Múzeum lépcsőit

2005.10.11. 14:14
A múzeum főigazgatója szerint a budai bányákból származott kőlapokon nyáron még nem látszott semmi, de a reggeli hidegek miatt bebarnultak. A csere költségeit a kivitelezőre hárítaná az intézmény.

Lecserélik a Nemzeti Múzeum nemrég kijavított lépcsőfokai, mert azok az első fagyok után lepattogzottak és bebarnultak, közölte az InfoRádió.

Most bajor kőtömbökkel próbálják megoldani a feladatot, mert a magyar kőből csak a reformkori bírja az időjárást. Jelenleg az intézmény lépcsőjének csupán a felső fokai vannak a helyükön, ezek még a XIX. századból származnak.

A lépcső másik felét a hatvanas években cserélték le, rosszabb minőségű kövekre, amelyeket a tavalyi felújítás során új kövekkel helyettesítettek. A beruházás az idén év elején fejeződött be. A Buda környéki bányákból származó kőlapok azonban nem váltak be.

"A normális vagy a megszokott vizsgálatok a beépített követ megfelelőnek minősítették, és csak az első jelentősebb fagy után derült ki, hogy a felülete különböző kisebb-nagyobb részeken lepattogott, és elszineződött.

Egy-egy bányának nem minden részében teljesen egyforma a kő, jelen esetben úgy látszik, egy olyan rétegből származó követ hoztak, amiben a vastartalom miatt sokkal nagyobb az elszíneződés mint ami látványban elfogadható."- mondta Kovács Tibor, a múzeum igazgatója az InfoRádiónak.

Az új köveket Bajorországból, többszöri vizsgálat után hozatták. A munkát november közepéig fejezik be, a költségeket várhatóan a kivitelező cégekre terheli a múzeum.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.