Körgyűrűt építene Budapesten a MÁV

2006.08.10. 08:20
A Nyugati és a Déli pályaudvarok között fúrt alagúttal tenné teljessé a budapesti vasúti körgyűrűt a MÁV. A gyűrű 5-ös metróként működhetne, a két pályaudvaron értékes területek szabadulnának fel.

Alagúttal kötné össze a Nyugati és a Déli pályaudvart a MÁV, értesült a Magyar Hírlap. A vasútnál a budapesti körgyűrű befejezését tervezik, így a vonatok gyakorlatilag 5-ös metróként körbejárhatnák a várost. Ráadásul a pályaudvarok közötti utazás ideje is jelentősen csökkenne, a Nyugatiból 6 perc alatt lehetne eljutni a Délibe.

A körgyűrű felépítésével jelentős területek szabadulnának fel a két pályaudvaron - azaz Buda legértékesebb belterületén és a szintén felkapott Váci út környékén. Ugyanakkor a körgyűrű befejezése is milliárdokba kerülhet, főleg az algútfúrás költségei miatt, írja a Magyar Hírlap.

Ráadásul a tervbe a BKV-nak is beleszólása van. A MÁV komoly konkurenciát jelentene a közlekedési vállalatnak, hiszen utasforgalma negyede már így is Budapesten belül zajlik.

A Magyar Hírlap értesülései szerint a körgyűrű jelentősen javítana Budapest közlekedésén. A körgyűrűre terelhetnék az elővárosi vonatokat és az Intercity-szerelvényeket is, ezek egy óra alatt körbe is járnának - azaz a gyűrű két legtávolabbi pontja között is legfeljebb harminc perc lenne az utazás ideje.