Natália
-3 °C
7 °C

Metrófinanszírozás: a főváros enged a kormánynak?

2006.10.31. 17:55
Az Info rádió értesülései szerint a főváros a 4-es metró várható uniós támogatása kapcsán felszabaduló forrásokból kívánja finanszírozni a metróépítéshez kapcsolódó felszíni beruházásokat, amelyek költsége százmilliárdos nagyságrendű. Az Index úgy tudja, tárgyalások folynak a kormánnyal, de november vége előtt aligha dönt a főváros.

Az Info rádió városházi forrásból származó értesülése szerint Budapest vezetése nagyjából belenyugodott abba, hogy a 4-es metró beruházását átemelik az uniós támogatású projektek közé. Ez azt jelenti az Index értesülései szerint, hogy a kormány terhei csökkennek, mert nem hitelből kell finanszíroznia a beruházást, hanem támogatásból.

Így viszont a fővárosnak kevesebb pénz jut a többi uniós projektből, és kétségessé válhat fejlesztések ügye, mint az 5-ös metró vagy az Aquincumi híd elkezdése. Ez utóbbiak megvalósításáért most a főváros a kormánynál lobbizik.

Hajlékonyabb lett a főváros, amúgy is sok a probléma a kivitelezéssel

Ezt az Index informátorai is megerősítették, hozzátéve, nincs koalíciós vita e kérdésről, vagyis a főváros a korábbinál engedékenyebb lesz, és hajlandó arra, hogy uniós támogatásból épüljön a metró, ne az Európai Beruházási Bank (EIB) kölcsönéből. Legkorábban egyébként november végén születhet konkrét döntés az ügyben, de az sem kizárt, hogy decemberben tud határozni a Fővárosi Közgyűlés.

Azt is megtudtuk, hogy a finanszírozás átalakítása nem lassíthatja le a beruházás kivitelezését. Ugyanakkor a kivitelezésnél számos állomásnál merült fel probléma tudomásunk szerint.

Gondok a kerületekkel és a kivitelezőkkel

Az egyik megállónál a kerületi önkormányzattal való engedélyeztetés okozhat gondot, máshol a kivitelezővel akadt probléma. Korábban beszámoltunk arról is, hogy lakossági panaszok is hátráltatják a kivitelezést Bel-Budán.

Ha uniós támogatású projekt lesz a négyes metró, az azzal az előnnyel járhat az Info rádió szerint, hogy az EU finanszírozza a hátralevő munkák körülbelül 60 százalékát. Ekkor forrás szabadul fel mind a kormánynál, mind a fővárosi önkormányzatnál. Budapest esetében a számítások szerint felszabaduló összeg fedezheti az elmúlt időszakban felduzzadt kapcsolódó felszíni beruházások költségét.

Most éppen 340 milliárdba kerül a négyes metró

A 4-es metró Etele tértől a Bosnyák térig tartó teljes vonalának kiépítése 340 milliárd forintba kerül. A kapcsolódó felszíni beruházások, például az állomások környékének teljes átépítése a 2002-ben még csak 35 milliárd forintot tettek ki.

Mint azt az Info rádió városházi forrásokból megtudta, azóta a beruházási tartalom növekedett, így mára a kapcsoló beruházások értékére két kalkuláció is készült. A szűkebb számítás szerint a felszíni építkezések teljes költsége 60-70 milliárd forint lesz, míg a bőkezűbb "B" verzió 100-110 milliárd forint. (Az már korábban is nyilvánosságra került, hogy sok pénz hiányzik a felszíni beruházásokhoz.)

Két verzió a további felszíni beruházásokra

A korábban félretett 35 milliárd forintos keretből eddig mintegy 10 milliárd forintot költöttek el, ezért összesen 25 milliárd forint maradt erre a célra. Ez azt jelenti, hogy az "A" változat esetén még szükség lenne 35-45 milliárd, a "B" esetén pedig 75-85 milliárd forintra, ráadásul mindezt a fővárosnak saját forrásból kellene finanszíroznia.

A metrószerződés szerint ugyanis a metróépítés költségeit a kormány és Budapest 80-20 százalékban fedezi, de a felszíni beruházásokat teljes egészében a fővárosnak kell kifizetnie.

60 százalékos EU-támogatás?

Már korábban felvetődött a kormány részéről, hogy a 4-es metró építését emeljék át az uniós támogatású projektek közé. Ha az EU befogadja a projektet, akkor a hátralevő költségeknek mintegy 60 százalékos támogatására lehetne számítani.

A támogatás nyomán felszabaduló önkormányzati forrás elegendő lenne a felszíni beruházások hiányzó részére, ha pedig a beruházást a felszíni építkezésekkel együtt lehet elfogadtatni az unióval, akkor a bőkezűbb "B" verzióra is meglenne a pénz.

Mi lesz az aquincumi híddal és a villamosokkal?

Az, hogy a metróépítés átsorolása hogyan érintené a főváros egyéb, uniós támogatásokra váró beruházásait, így például az 1-es vagy a 3-as villamos meghosszabbítását, vagy az 5-ös metró, illetve az Aquincumi híd építésének elkezdését, egyelőre nem lehet tudni. Városházi források azonban sejtetni engedik az Info rádió szerint, hogy valószínűleg nem túl pozitívan.

Ugyanakkor az Indexnek azt mondta egy forrás, hogy a főváros a tárgyalások során előnyösebb helyzetben van, hiszen a jelenlegi szerződés az önkormányzat számára kedvezőbb, a kormányt köti a már megkötött megállapodás.

Az EIB-hitel lemondása is pénzbe kerülne

Más kérdés, hogy a fővárosban nagyon megerősödtek a szocialisták, és ők aligha érdekeltek abban, hogy kiéleződjön Budapest és a kormány viszonya.

A metrót négyféle forrásból lehet finanszírozni: önkormányzati, magyar kormányzati, illetve brüsszeli uniós támogatásból, illetve az Európai Beruházási Bank (EIB) hiteleiből. A mostani tárgyalások arról szólnak, hogy az EIB-hitelt brüsszeli támogatással váltanák ki, de így kevesebb EU-támogatás jutna a főváros többi beruházásának.

Az EIB-hitel lemondása is pénzbe kerülne értesüléseink szerint, de ez állítólag megoldható, mert van más európai beruházási banki finanszírozású projekt Budapesten, tehát jó tárgyalási pozícióban van az önkormányzat a pénzintézettel is.