Molnár Gyula lehet Demszky helyettese

2006.05.22. 11:40
A szocialisták hajlanak arra, hogy egy szuper-főpolgármesterhelyettesi posztért cserébe ne indítsanak Demszky Gáborral szemben ellenjelöltet. Ha megegyezés születik, Molnár Gyula az esélyes a posztra, cserébe átadná kerületi polgármester-jelöltségét Lakos Imrének, a XI. kerület alpolgármesterének. Bár a szocialisták szeretnének közös listát, erre semmi esély sincsen. Közben két, egymással rivalizáló szocialista csoport is kompromisszumközeli álláspontra jutott a budapesti listáról.

A szocialisták, azután, hogy Demszky Gábor egyoldalúan bejelentette, hogy ötödször is indul a főpolgármesterségért, azt fontolgatták, hogy Molnár Gyula személyében önálló főpolgármester-jelöltet állítanak. Most mégis úgy tűnik, hogy Demszky közös jelölt lehet, ehhez viszont a szabad demokratáknak bele kell menniük a szuper-főpolgármesterhelyettesi poszt létrehozásába.

Jelölési feltételek

Ezt a szocialista álláspontot erősítette meg vasárnap Hiller István szocialista pártelnök is. A szocialisták akkor támogatják Demszky jelölését, ha a szabad demokraták elfogadják a szocialisták által megfogalmazott szerkezeti, személyi, működésbeli feltételeket és egy erős hatáskörrel bíró általános főpolgármester-helyettesi poszt létrehozást. "Molnár Gyulát alkalmasnak tartom erre" - mondta Hiller Isván.

Négy választás, két jelölt
Az eddigi négy önkormányzati választáson a szocialisták két olyan főpolgármester-jelöltet állítottak, aki el is jutott a választásig. Az első közvetlen főpolgármester-választáson Baráth Etelével próbálkoztak. Négy évvel később Katona Béla indult MSZP-s színekben, de a választás előtt visszalépett Demszky Gábor javára. A legutóbbi önkormányzati választásokon Gy. Németh Erzsébet, a nagyreményű szocialista üdvöske megsemmisítő vereséget szenvedett, alig 13 százalékos eredménnyel.

Szabad demokrata forrásaink nem zárták ki a megegyezés lehetőségét, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a gazdasági szempontból fontos pozíciókat eddig is a szocialisták felügyelték Egyetlen terület van még mindig az SZDSZ fennhatósága alatt, a költségvetés előkészítése, jelenleg Ikvai-Szabó Imre felel érte. Az SZDSZ hajlik arra, hogy ezt a kevésbé hálás feladatot is kiadja a kezéből, viszont az újra és újra felmerülő közös listát elutasítják. Az önkormányzati rendszerben ugyanis nem létezik csatolt lista (amikor két párt külön-külön listán indul, de előre megállapodik arról, hogy milyen arányban részesülnek a szavazatokból), és az SZDSZ nem hajlandó feladni önállóságát.

Lakos is közös jelölt lehet

Ahhoz, hogy Demszky közös jelölt lehessen, a koalíciós pártoknak a kerületi közös jelöltekben is meg kell állapodiuk. A Népszabadság pénteki cikke szerint az SZDSZ tíz közös jelöltet akar, és ötöt ők, ötöt a szocialisták indítanák. Ha Molnár elnyerné a szuperhelyettesi posztot, Lakos Imre budapesti SZDSZ-elnök lenne Újbudán a közös jelölt.

Tárgyalnak a Belvárosról is, ahol Steiner Pál négy éve úgy nyert, hogy a szabad demokraták nem indítottak ellenjelöltet. Ugyanakkor az is tény, hogy a parlamenti választáson idén is, 2002-ben is visszalépett az akkor is, most is jobban szereplő belvárosi polgármester Pető Iván javára.

Kökény nem lesz polgármesterjelölt

Négy éve a szocialisták sem a Ferencvárost irányító Gegesy Ferenccel, sem pedig a Józsefvárost vezető Csécsei Bélával szemben nem indultak. Korábban felmerült, hogy cserébe azért, hogy Kökény Mihály visszalépett a rosszabbul szereplő Gegesy javára a parlamenti választáson, Kökény lenne a közös ferencvárosi polgármesterjelölt, de ebből vélhetően nem lesz semmi, mert az SZDSZ hallani sem akar arról, hogy régóta sikeres polgármesterét Kökényre cseréljék.

Nővelné a koalíció győzelmi esélyeit, ha a jelenleg jobboldali irányítású Zuglóban, a Várkerületben, a XII. kerületben, Óbudán, illetve Újpesten is közös jelöltet indítanának, de hivatalos tárgyalásokra csupán a kormány megalakulása után lehet számítani. Annyi bizonyos, hogy augusztus 9-ig meg kell állapodniuk a közös jelöltekben, ezen a napon kezdődik ugyanis a kopogtatócédulák gyűjtése.

Molnár listavezetése nem kétséges

Kompromisszumos megállapodás formálódik a budapesti szocialistáknál az önkormányzati választásokra összeállítandó budapesti listáról is. A jelölések első köre pár napja lezárult, ekkorra lett meg az a 25 személy, aki számításba jöhet mint a következő budapesti szocialista frakció tagja. A jelölések alapján Molnár Gyula listavezetése biztosnak látszik, presztizsharc folyik viszont a lista első tíz helyéért.

A budapesti szocialisták jellemzően két nagyobb csoportra oszlanak. A "régiek" élén az erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György áll. Ide sorolható Gy. Németh Erzsébet eddigi frakcióvezető, Somlyódi Csaba, a tulajdonosi bizottság elnöke és a párt informális budapesti pénztárnoka, Danielisz Béla bizottsági elnök, illetve a hivatalban lévő szocialista főpolgármester-helyettesek is.

Húsz jelölés Hagyóéknak

Az újítani akarók között van Hagyó Miklós XII. kerületi pártelnök, Horváth Csaba II. kerületi és Steiner Pál V. kerületi polgármester, illetve a budapesti pozíciókra nem törő, de a helyezkedésekben közreműködő Burány Sándor. Az első jelölések általános meglepetést keltettek, mivel Hunvald György csupán 12 kerület bizalmát nyerte el, míg az újítani szándékozók vezéralakjai, vagyis Hagyó, Horváth, Steiner, illetve a szintén XII. kerületi Tüttő Kata húsz-húsz kerülettől kaptak bizalmat.

Őket csak a budapesti pártelnök, Molnár Gyula szárnyalta felül, őt 22 kerület ajánlott listavezetőnek. Egyesek azt szeretnék, hogy minden kerület legalább egy személyt delegálhasson a fővárosi listára és ezáltal a majdan megalakulandó szocialista frakcióba, mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy minden szakterületet le kéne fedni, így nem érvényesülhet pusztán a területi elv.

Némi meglepetést keltett a jelölések összeállításánál, hogy Kaszab Csaba kőbányai alpolgármester 15 ajánlást kapott. Kaszabot tavaly nyáron korrupció gyanújával vitték el hivatalából. Bár egyelőre nem marasztalták el, többen furcsállják, hogy egyáltalán a helyén maradhatott, és most újabb pozícióra pályázik. Kőbánya jelöltje még Somlyódi Csaba és Novák Gyula is, szocialista forrásaink azt valószínűsítik, hogy Kaszab végül nem lesz rajta a listán, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a kétségkívül tekintélyes pártszervezetnek sok szavazata van a budapesti küldöttértekezleten.

Több lesz az új, mint a régi

A régiek rossz szereplésében szerepet játszhatott, hogy a parlamenti választások előtt a pozícióik elvesztésétől rettegő szocialisták szerették volna tisztázni a jelölési szempontokat. Végül tizennyolc kerület közös, nyilvánosságra nem hozott állásfoglalást bocsátott ki, amelyben deklarálták, az országgyűlési választások után kerüljön szóba újra a lista ügye.

"A jelölések első köre egy valóságshow, a valóság pedig csak ezután következik" - fogalmazott egy forrásunk a régiek közül, megjegyezve, hogy a jelölések vége kompromisszum lesz, és mindenki, aki a mostani frakcióban fontos szakmai posztot tölt be, újrázhat. Ugyanakkor így is több lesz a várható közgyűlési frakcióban az új ember, mint a régi. Kétötöd-háromötöd az újítók javára, becsült egy másik forrásunk.