Miklós
-7 °C
4 °C

Drogot kerestetne Molnár Gyula

2005.03.10. 16:03
Kutyákkal kutatna az iskolákban drogok után a XI. kerület szocialista polgármestere, Gyurcsány Ferenc budapest-ügyi kormánybiztosa. Molnár Gyula a jogi aggályokat is felvető programot prevenciónak tekinti, nem célja a drogbirtokláson kapott gyerekek elfogása. Gondot jelenthet, hogy a kutyát kísérő rendőr köteles feljelentést tenni.

Drogkereső kutyával akarja az iskoláktól távol tartani a kábítószereket Molnár Gyula, a XI. kerület szocialista polgármestere. A Gyurcsány-kormány budapesti kormánybiztosi funkcióját is betöltő politikus már kikérte az oktatási és az általános ombudsman véleményét a tervével kapcsolatos jogi aggályokról.

Büntetni nem akar

Molnár szerint az akciónak nem célja, hogy "kriminalizálják a (drogot birtokló) gyerekeket". Mint mondta, az akcióban nem a gyerekeket ellenőriznék, hanem az oktatási intézményeket kutatnák át. Ez véleménye szerint a prevenciót szolgálná, mivel így nehezebben kerülne drog az iskolákba.

Kötelező feljelentés

Problémaként említette, a drogkereső kutyát kísérő hivatalos személy nem teheti meg, hogy bűncselekmény esetén nem tesz feljelentést. Pedig Molnár szerint a program "nem arról szólna, hogy megtaláljuk azokat a gyerekeket".

A drogkeresés beindítása előtt Molnár kikérte Lenkovics Barnabás általános-, és Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman véleményét. "Ha a helyzet tiszta", akkor kezdjük el a programot, tette hozzá.

Telefonhívásra kátyútömés
Újbuda önkormányzata vállalja, hogy két nap alatt betömi a bejelentett kátyúkat, közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a budapesti városrész polgármestere. Molnár Gyula, XI. kerületi polgármester elmondta: a lakossági bejelentések fogadására zöld számot üzemeltetnek (06/80 852 832), amelyen reggel 8 és délután 5 óra között fogadják a hívásokat.

Molnár Gyula közölte, nem tesznek különbséget a helyi és a fővárosi utak között, céljuk, hogy a főváros legnagyobb kerületéből eltűnjenek a kátyúk.