Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Átbarkácsolt padokkal küzdenek a hajléktalanok ellen

2005.11.10. 13:27
Lakossági kezdeményezésre közbenső karfákat szereltetett az önkormányzat a VII. kerületi Huszár utcában a padokra, hogy a hajléktalanok ne heverészhessenek rajtuk, adta hírül az InfoRádió. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese szerint a technikai megoldás sérti az emberi méltóságot és alkotmányos visszásságot okoz, ezért ajánlást fogalmaz meg az ügyben.

A VII. kerületi Huszár utca lakói közbenső karfákat szereltettek a nemrég felújított közterület padjaira, mert nem tudtak jobb megoldást arra, hogy az állandóan ott heverésző hajléktalanokat távol tartsák, adta hírül az InfoRádió. Vedres Klára helyi képviselő elmondta, hogy a lakosokat irritálták a hajléktalanok, de a megoldás félsikert hozott.

"Ezeken a padokon éjjel nappal hajléktalanok aludtak, ott végezték a mindennapi élettevékenységüket. Azért tettünk elválasztó karfát a padokra hogy ki lehessen ülni, ne lehessen ráfeküdni. Most ki lehet ülni, csakhogy a hajléktalanok maradtak, de nem a padra fekszenek, hanem a pad alá."

Vedres Klára elmondta, hogy a kerület fejlesztési bizottsága további közterületeken tervezi fekvésgátló karfák felszerelését a padokra.

Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint alkotmányos visszásságot okoz, ha egy ilyen indokolatlan, mentalitásában embertelen megoldással teszik technikailag lehetetlenné, hogy egy hajléktalan huzamosabb ideig padon tartózkodjon vagy eldőljön.

"Amit furcsállok és rosszallok, az a szóbeli indoklása a dolognak, hogy azért teszik ki a megosztott padokat, hogy azon hajléktalanok ne feküdjenek, tehát a célzatot tartom olyannak, ami a hajléktalannak az emberi méltóságát sérti. Ezt a technikai megoldást egy olyan indokolatlan, mentalitásában embertelen megoldásnak gondolom, ami alkotmányos visszásságot okoz, és az ombudsman által kifogásolandó." Takács Albert közölte, hogy az ügyben ajánlást fogalmaz meg a kerületi önkormányzat számára.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, a Hajléktalan Konzultációs Tanács tagja elismerte, hogy illúzió lenne azt gondolni, hogy a hajléktalan problémát a főváros száz százalékig fel tudja számolni. Hozzátette: azt javasolja, hogy a lakók keressék fel a területen dolgozó szociális munkásokat, vagy intézményeket, amelyek jobban szót értenek a hajléktalanokkal, és biztos találnak valamilyen jobb megoldást a számukra.