Ambrus
-7 °C
3 °C

Szeptemberre elkészülhet az egységes parkolókártya

2005.02.10. 11:44
A főváros néhány hónapon belül ki szeretné kényszeríteni a fővárosi parkolási társaságoktól, hogy automatáik elfogadják egymás parkolókártyáit - adta hírül az InfoRádió. Az egységesítésről hosszú évek óta nem tudnak megegyezni a cégek, sőt tavasztól mobiltelefonnal is különbözőképpen kell parkolni több kerületben.

A fővárosi önkormányzat a parkolási rendelet márciusi módosításától hat hónapos határidőt ad a parkolási társaságoknak, hogy automatáik alkalmasak legyenek egymás kártyáinak elfogadására – értesült az InfoRádió. A kényszer erejére valószínűleg szükség lesz, mert a társaságok évek óta nem tudnak megegyezni.

Nem a Centrumon múlik

Lónyai Tamás, a Centrum Parkolási Társaság kommunikációs igazgatója szerint nem rajtuk múlik a kártyaegységesítés. „Technológiailag a mi általunk használt Siemens-automaták réges-régen képesek lennének arra, hogy a másik társaságok által használt automaták kártyáit elfogadják. Társaságunk már 2001-ben letétbe helyezte azt az informatikai kódot, forráskódot, amely ahhoz szükséges, hogy be tudjuk fogadni egymás kártyáit". Lónyai Tamás hozzátette: úgy tudja, hogy az V. kerületben működő cég automatái között van több olyan régi darab, amely nem tudja kezelni a Siemens-autamaták kódját.

Az V. kerületi Fővárosi Közterületi Parkolási Társaság igazgatója a tulajdonos fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályára hárította a válaszadást, ahol Vajda Pál főpolgármester-helyettest nevezték meg nyilatkozóként. A főpolgármester-helyettes viszont nem nyilatkozott az ügyben. A IX. és XIII. kerületben működő Budapesti Önkormányzati Parkolási Társaság vezetője is elhárította a nyilatkozatot, mondván hogy a belvárosiak kártyarendszerét használják, így a kérdésekre is nekik kell válaszolni.

Bezavar a mobilos fizetés is

Szakértők az InfoRádiónak elmondták, hogy az egységes kártyahasználat nemcsak műszaki és kompatibilitási, hanem pénzügyi problémákba is ütközik. A három társaságnak egy elszámolóházon keresztül kellene elosztani az ebből származó bevételt, amit nem akar kiengedni a kezéből sem a Centrum, sem a belvárosi cég. Szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a mobiltelefonos fizetés terjedése miatt hamarosan mellékes ügy lesz a kártyás elszámolás. Csakhogy a tavasszal induló újabb mobilos rendszerek sem lesznek ugyanolyanok: a Centrum rendszere különbözik majd a most működő IX.-XIII. kerületi rendszertől.

Lónyai Tamást, a Centrum szóvivője a rádiónak elmondta: "Jelenleg a próbaüzem megy, és 2005 második negyedévében fogjuk ezt bevezetni. Egy másfajta rendszer működik már a IX.-XIII. kerületekben, de ez nem teljesen azonos a mi rendszerünk működésével". Lónyai Tamás hozzátette: a budapesti autósoknak nem jelenthet problémát az, hogy a parkolási zónák határán tudják majd, milyen számon és hova kell küldeni mobiltelefonjaikról az egységeket. Ha mégis máshova fizetnének, abban az esetben a Centrum visszatéríti a büntetés árát.