Kényszeríthetik a parkolási cégeket az egységes rendszerre

2005.02.10. 11:37
A fővárosi önkormányzat az év végig ad haladékot, hogy a három budapesti parkolási társaság automatái elfogadják egymás parkolókártyáit. Az egységesítésről évek óta nem tudnak megegyezni a cégek, sőt, tavasztól mobiltelefonnal is különbözőképpen kell parkolni több kerületben.

A fővárosi önkormányzat a parkolási rendelet márciusi módosításától számítva hat hónapos határidőt ad a parkolási társaságoknak, hogy automatáikat alkalmasá tegyék egymás kártyáinak elfogadására, hangzott el az InfoRádióban. A társaságok ugyanakkor évek óta nem tudnak megegyezni ebben a kérdésben. Lónyai Tamás, a Centrum Parkolási Társaság kommunikációs igazgatója szerint nem rajtuk múlik a kártyaegységesítés.

Saját tulajdonosukat ajánlják

A Centrum Siemens automatái elvileg képesek lennének arra, hogy a másik két társaság által használt automaták kártyáit elfogadják. Lónyai szerint a Centrum 2001-ben letétbe helyezte azt az informatikai kódot, forráskódot, amely ahhoz szükséges, hogy be tudják fogadni egymás kártyáit. A cégbírósági adatok szerint a Siemens 10 százalékos tulajdonnal rendelkezik a Centrum Parkoló Kft-ben.

Nem nyilatkoznak

Az V. kerületi Fővárosi Közterületi Parkolási Társaság igazgatója a tulajdonos fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályához irányította az InfoRádiót, ahol Vajda Pál főpolgármester-helyettest nevezték meg nyilatkozóként. A főpolgármester-helyettes viszont nem nyilatkozott az ügyben. A IX. és XIII. kerületben működő Budapesti Önkormányzati Parkolási Társaság vezetője sem kívánt nyiatkozni, mondván hogy a belvárosiak kártyarendszerét használják, így a kérdésekre is nekik kell válaszolni.

A rádió által megkérdezett szakértők elmondták, hogy az egységes kártyahasználat nemcsak műszaki és kompatibilitási, hanem pénzügyi problémákba is ütközik. A három társaságnak egy elszámolóházon keresztül kellene elosztani az ebből származó bevételt, amit nem akar kiengedni a kezéből sem a Centrum, sem a belvárosi cég. Szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a mobiltelefonos fizetés terjedése miatt hamarosan mellékes ügy lesz a kártyás elszámolás. Csakhogy a tavasszal induló újabb mobilos rendszerek sem lesznek ugyanolyanok: a Centrum rendszere különbözik majd a most működő IX.-XIII. kerületi rendszertől.

A főváros a ludas?
A Fővárosi Közterületi Parkolási Társulása vezetője az Indexhez eljuttatott közleményben azt állítja, hogy a főváros a mai napig nem adott ki tájékoztatást az alkalmazandó egységes protokollról, így az üzemeltetőknek "nincs miről tárgyalni, mivel egymás kártyáját a jogszabály szerint nem használhatják, de az új protokollt a főváros saját rendelete ellenére sem adta még ki.