Lazíthatnak a szombati fizetőparkoláson

2004.10.20. 14:23
Részlegesen eltörölné a szombati fizetőparkolást a Centrum Parkoló Kft. új vezérigazgatója, Szűcs Ákos szerint ugyanis Budapest számos pontján felesleges fenntartani a hétvégi fizetési kötelezettséget.
A parkolási anomáliákról, illetve az új parkolási rendelethez kidolgozott javaslatokról nyilatkozott Szűcs Ákos, a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgatója szerdán az InfoRádiónak. Mint azt a kft. új vezetője elmondta, a papírpénzes fizetést továbbra sem kívánják kiterjeszteni az utcai parkolásra. "Ez az igény többször felmerült, de tudjuk, hogy egy zárt parkolási rendszerben, mint például amilyen egy bevásárlóközpont, minden további nélkül megoldható. Ugyanezt kivinni az utcára, mind biztonsági, mind anyagi szempontból megoldhatatlan."

Az egységes parkolási kártyáról szólva Szűcs Ákos megemlítette, a Centrum oldaláról a műszaki és szervezési feltételek adottak, a jelenleg használt technológia erre lehetőséget ad. Felmerült egy harmadik megoldás is arra, hogy ne kelljen az autósoknak több kilónyi fémpénzzel közlekedni: egy "kifejezetten felhasználóbarát, mobiltelefonon fizethető parkolási díjrendszert szeretnénk rövid távon bevezetni". A rendszer tesztelése folyik, ha minden jól megy hónapokon belül, akár már a jövő év elején beindulthat a mobilos parkolás.

Bár a készülő új parkolási rendeletet még nem tárgyalta a közgyűlés, de eddig is született már több javaslat, folyamatos a kommunikáció az önkormányzatokkal, és a kerületek által alkotott parkolási társulás is tesz szakmai javaslatokat, mondta Szűcs, aki szerint a javaslatok nagy része vélhetőleg bekerül az új rendeletbe. "Az egyik nagyon fontos dolog a mozgássérült igazolvány, illetve az ezzel kapcsolatos visszaélések ügye. A másik a szombati parkolások kérdése."

A javaslatok szerint van olyan terület, ahol el lehetne törölni a hétvégi fizetési kötelezettséget. "Bizonyos helyeken csak veszteséget okoz a társaságnak, az autósoknak meg bosszúságot és a forgalomszervezési célját sem tölti be a hétvégi fizetős parkolás, míg például a népszerűbb bevásárlóközpontok környékén azért nem érdemes feloldani a fizetési kötelezettséget, mert akkor sem a hétvégén üzemelő bevásárlóközpont látogatói, sem a helyi lakosok nem férnek el a parkolóhelyeken. Tehát van ahol kell, van ahol nem kell, mondta el Szűcs Ákos, a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgatója az InfoRádiónak.