Humánus lesz a peronzár a Nyugatiban

2006.08.04. 14:34
Épül a Nyugati pályaudvar elővárosi vágányainál a peronzár, ami kísérleti jelleggel küzd majd a bevételkiesés ellen és az utazási kultúra megváltoztatása érdekében. A MÁV szerint nem kell aggódni, másutt már bevált a módszer.

Részben már áll a kerítés a budapesti Nyugati pályaudvaron a 9. és a 10. vágány között, a körülbelül másfél méter magas szerkezet az augusztus 21-én kísérleti jelleggel működésbe lépő peronzár része lesz. A MÁV kerítéssel zárja körbe a Nyugati pályaudvar első kilenc vágányát, az utasok a vonatokat a peronok elején kialakított 14 kapun keresztül közelíthetik majd meg, a kapuknál a jegyeket a MÁV munkatársai ellenőrzik.

A vasúti társaság korábbi közleménye szerint a Nyugati pályaudvar elővárosi vágányainál (1-től 9-ig) a tömeges bliccelés miatti bevételkiesés csökkentése és "az utazási kultúra megváltoztatása érdekében" zárt peronos jegyellenőrzési rendszert vezetnek be. A választás azért esett a Nyugati pályaudvar első kilenc vágányára, mert itt zajlik az elővárosi közlekedés nagy része, ezeken a vonalakon bliccelnek a legtöbben.

Már áll a kerítés
Már áll a kerítés, most még lehet búcsúzkodni

A közlemény a MÁV üzletszabályzatára hivatkozik a peronzár jogi alapjait illetően: "a vonatra csak érvényes menetjegy, vagy bérlet, illetve utazásra jogosítóigazolvány birtokában lehet felszállni".

Fogadó személyek

A hírre több fórumon is vita kezdődött a MÁV lépésének jogosságáról, sokan kifogásolták, hogy nem tudnak az utasok elbúcsúzni hozzátartozóiktól, az idősek saját maguk bajlódhatnak majd csomagjaikkal, és egyesek szerint a MÁV üzletszabályzatában foglaltak is ellentmondanak a lépésnek.

A MÁV személyszállítási üzletszabályzatában a következők állnak: "A váróhelyiségben és a vasútállomás utasforgalomra megnyitott részében csak érvényes menetjeggyel szabad tartózkodni. Az utast kikísérő vagy fogadó személyek menetjegy nélkül is tartózkodhatnak a vasútállomáson." "Az utast kikísérő vagy fogadó személyek a kézipoggyász elhelyezésének segítésére felszállhatnak a vasúti kocsiba."

Nyugati pályaudvar 1-9. vágány
Épülő peronzár (Nyugati pályaudvar, 1-9. vágány)

Ez utóbbi kitétel feltehetőleg kikerül hamarosan az ÜSZ-ból. "Augusztus 21-ig, a peronzár elkészüléséig módosul az üzletszabályzat is" - mondta Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője érdeklődésünkre. A felvetésre, hogy akkor mi lesz a sok csomagot cipelő nagyival, meg a segítőkész unokájával, a szóvivő elmondta: "Lesznek vasutas kollégák, akik ellenőrzik a jegyeket és lesznek, akik segítőkészen részt vesznek a csomagok elhelyezésében, ha erre szükség van". A szóvivő azonban úgy vélekedett, nem fognak annyira szigorúan ragaszkodni az új szabályozáshoz, humánus szempontok alapján, indokolt esetekben kivételt tesznek majd.

Az új rendszerről Kavalecz Imre elmondta, hogy a repülőtereken is van egy olyan pont, amin túl már nem kísérhetik el a hozzátartozók az utasokat. A peronzárak pedig jól beváltak többek között Franciaországban és Kínában is, ahol csak a vonat beérkezése után nyitják meg a peronokat a jeggyel renedlkezők előtt. Hogy milyen lesz a magyar gyakorlat? "Kialakul majd" - mondta a szóvivő.