Rogán megtalálta minden idők legpazarlóbb önkormányzatát

2006.10.16. 15:57
Az V. kerület Steiner Pál idején a legpazarlóbb önkormányzat volt - mondja az új fideszes polgármester. A szocialisták szerint a kerületben eddig is a Fidesz volt többségben, úgyhogy ez az ő önkormányzatuk volt, amit bizonyít, hogy négyből három költségvetést a jobboldali párt is megszavazott az elmúlt ciklusban.

Belváros-Lipótváros új, fideszes polgármestere szerint minden idők legpazarlóbb önkormányzatát működtette az elmúlt évben Steiner Pál (MSZP). Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján közölte: vizsgálatot indít Pásztor Tibor szocialista frakcióvezető ügyében, aki állítása szerint az elmúlt években alacsony bérű szociális bérlakásban lakhatott.

Szakítanak az eddigi pazarló rendszerrel

Az V. kerület új vezetője és Puskás András fideszes alpolgármester több, hatalmas iratkupac mögött beszélt az újságíróknak a hivatalban végzett "gyorsmérleg" eredményéről. Elmondták: a képviselő-testület fenntartása 188 millió, míg a felügyelő bizottságok működtetése 248 millió forintba került évente. Hozzátették: szakítani kívánnak ezzel a pazarló rendszerrel.

Közölték, hogy a felhalmozott iratok azt követően keletkeztek, hogy Steiner Pál az utolsó hetekben nem írta alá a dokumentumokat, köztük több adásvételi szerződést. Rogán Antal elmondta: közjegyzői okmány kiadását kérte, hogy ezeket, az előző polgármester nevére szóló iratokat mielőbb aláírhassa. E költség kifizetésére egyébként felszólította Steiner Pált, mert mint mondta, erre a kiadásra az ő hibája miatt kényszerül.

Tízmilliárdos adósság?

A fideszes politikusok elmondták: a "szocialista örökség", a kerület felhalmozott adóssága tízmilliárd forint, ebből 5,5 milliárd forint az utóbbi egy évben keletkezett. Kitért arra is, hogy az önkormányzat gazdasági társaságainak átvilágításáról legkorábban 30 nap múlva kapnak képet.

Rogán Antal közölte: vizsgálatot indít a szociális bérlakások kiadásának ügyében. Utalt arra, hogy a testület szocialista frakciójának régi-új vezetője havi négyezer forintért kaphatott lakást a kerülettől, miközben havi illetménye meghaladta a félmillió forintot.

Csak egymilliárd a tényleges adósság, és kétmilliárd van a kasszában

Pásztor Tibor az Indexnek Rogán szavaira reagálva elmondta: bár az elmúlt négy évben Steiner Pál volt a polgármester az V. kerületben, de jobboldali többségű képviselőtestület működött, és ennek a testületnek volt ilyen drága és pazarló az önkormányzata.

Ő személy szerint többször tett javaslatot a képviselői juttatások nagymértékű csökkentésére - tette hozzá Pásztor -, ezt Rogán Antal azonban soha nem támogatta. Volt olyan döntés, mint például a Mai Belváros című Fidesz közeli lap finanszírozása, amelyet az önkormányzat magára vállalt - jegyezte meg a szocialista helyi politikus.

A Fidesz egyébként az elmúlt négy évben három költségvetést szavazott meg, egyet nem. A mostani év büdzséjét, amelyet Rogán kifogásolt, például jóváhagyta a jobboldali párt helyi frakciója - tudtuk meg Pásztortól.

Szerinte egyébként a kerület adóssága nem tízmilliárd forint, hanem egymilliárd, viszont a kasszában kétmilliárd forintot hagytak a következő polgármesternek. Ez - ahhoz képest, hogy az előző, jobboldali polgármester a szocialistáknak mínusz 1,5 milliárddal adta át a kerületet, több milliárddal pozitívabb eredmény.

Hosszú távú hitel

Pásztor elmondta, hogy amit a Fidesz tízmilliárdos hiánynak gondol, az valójában egy ötmilliárdos hosszú távú fejlesztési hitel, amelyből Steiner Pál idején egymilliárdot használt fel az önkormányzat.

A szocialista politikus a saját lakásügyéről azt mondta az Indexnek: ez egy nagyon régi történet, több mint hétéves. Születése óta ötödik kerületi lakos, jogosult volt a lakásra, semmi másról nincs szó tehát, mint figyelemelterelésről, méghozzá Rogánék részéről. A lakást egyébként egy fideszes polgármester idején, egy fideszes többségű testület idején utalták ki neki - mondta Pásztor.