Egy évre lezárják a Szabadság hidat

2005.11.04. 19:28
Sem villamossal, sem gépjárművel nem lehet jövőre átkelni a Szabadság hídon, mert felújítják.

Több mint egy évre lezárják a Szabadság hidat, értesült az RTL Klub Híradója. Az Index érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal azzal egészítette ki az információt, hogy ez még csak egy szakmai vélemény, de valószínűsíthető a híd lezárása.

A Vámház körút és a Gellért tér felszíni rendezésére kiírt pályázat nyertesét tavasszal hirdetik ki, és csak ezután lesz végleges időpontja a hídzárnak, tudtuk meg. A felújítási munkák idején sem gépkocsival sem villamossal nem lehet majd közlekedni a két part között. A felújítás több milliárd forintba kerül.

Kicsit elhasználódott már

A 110 éves híd szerkezete jó állapotban van, de ekkora forgalomra nem számítottak akkor, így több eleme elhasználódott. A Szabadság híd volt az első a hidak közül, amelyet második világháború után újjáépítettek.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a lezárásra a 4-es metró építése miatt is szükség van. "Mind a Szent Gellért téren, mind a Fővám téren lesznek munkák" – mondta Csordás Mihály, a hivatal munkatársa.