Lukács
7 °C
22 °C

Olcsóbb lesz az utcán leinteni a taxit

2005.01.24. 15:30
Tavasszal léphet hatályba az rendelettervezet, amely szerint a telefonon rendelt taxikért ezentúl az alapdíjon kívül 300 forint kiállási díjat is kellene fizetni, adta hírül az InfoRádió. Az indokok között a taxisokba vetett bizalom visszaállítása és az eddigi díjszabás életszerűtlensége szerepel. A rendelet az utcán leintett taxikra nem vonatkozik.

Olcsóbb lesz utcán leinteni a taxit, mint telefonon hívni, az utóbbi esetben ugyanis tavasztól az alapdíjon kívül 300 forintos kiállási díjat kell majd fizetni. Erről szól a fővárosi önkormányzat most elkészült javaslata, tudta meg az InfoRádió. 300 forintos alapdíjjal számolva tehát 600 forintról indulna egy telefonon rendelt taxis "luxusutazás".

A Fővárosi Önkormányzat elküldte a fix, hatósági taxiárakra vonatkozó javaslatát a kamarának és az érdekképviseleti szervezeteknek, nyilatkozta az InfoRádiónak a fővárosi közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke. Rusznák Imre elmondta, hogy a tervek szerint tavasszal hatályba lépő tervezet alapján egy új tarifaelemet vezetnének be, a 300 forintos kiállási díjat. Ezt akkor kellene kifizetni, ha valaki telefonon rendeli meg a taxit.

Az utcán leintett, vagy droszton várakozó taxiért ugyanakkor nem kellene ilyen díjat fizetni, azaz ezekben az esetekben olcsóbban lehetne utazni.

Az általános tarifák között az alapdíj 300 forint maradna, azaz a taxaméter alapesetben 300 forintról indulna, a várakozási díjat percenként 60 forintban, a kilométerdíjat pedig 240 forintban határoznák meg. Ez utóbbit az APEH által negyedévenként meghatározott elszámolható benzinár éves átlagához igazították. A kilométerdíj tehát automatizmus alapján, a többi díj az önkormányzat időszakos döntése szerint mozogna.

"Nem életszerű" az ingyenes rendelés

Rusznák Imre a kiállási díjjal kapcsolatban elmondta, hogy a jelenlegi rendszer, azaz az ingyenes telefonos megrendelés nem életszerű. Rusznák szerint ha az emberek megismerik az új rendszert és tudják mennyi lehet a díj, akkor nem fordulhat elő, hogy az utasokat becsapják. Szerinte így a taxis szakma is visszanyerheti az elvesztett bizalmat.

Arra a kérdésre, hogy a hatósági ár az utasok vagy a taxisok érdekeit védi, a politikus azt válaszolta, hogy lehetőség szerint meg kell próbálni mindenféle érdeket figyelembe venni, ám tökéletes megoldás nincsen.

Fix tarifa

A főváros 2004 októberében közölte, fix taxitarifa-rendszer bevezetésére készül, de akkor még nem volt szó konkrét összegekről. Az önkormányzat korábban is szabályozta a taxiszolgáltatások árait, de nem mindenkire kötelező fix tarifát, hanem maximum árat szabtak meg. Rusznák Imre akkor azt mondta, reméli, hogy a fix tarifa miatt a taxisok ezentúl a szolgáltatás minőségének javításával versenyeznek majd.