Este 11-ig lenne fizető parkolás Terézvárosban

2008.09.24. 15:37
Terézváros önkormányzata este 11 óráig tolná ki a fizető parkolási időszakot a kerület egy részében és a parkolási díjak emelését is kérte a fővárosi közgyűléstől, mondta Bajor Zoltán alpolgármester szerdán.

A képviselő-testület döntése értelmében kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy változtassák meg a parkolási rendeletet úgy, hogy lehetővé váljon a fizetős parkolási időszak este 11 óráig való kitolása a Teréz körút, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Király utca által határolt területen.

A tájékoztatás szerint a parkolási idő kitolása mellett kérték a tarifák emelését is; a jelenleginél egy kategóriával feljebb lévő díjzónába kérik a terület átsorolását.

Bajor Zoltán a döntést azzal indokolta, hogy a területen parkoló autókat a parkolóházakba próbálják bekényszeríteni úgy, hogy olcsóbbá teszik a parkolóházakban történő parkírozást. E mellett az egyébként ingyenesen parkoló helyi lakosok is panaszkodtak a sok autó miatt.

Az ügy szerepel a fővárosi közgyűlés csütörtöki napirendjén. A kerület és a főváros között folyó egyeztetések miatt az alpolgármester nem tudott nyilatkozni arról, hogy elfogadja-e a közgyűlés a díjemelésről, és a parkolási idő kitolásáról szóló javaslatukat.