Olivér
1 °C
5 °C

Kettétört BKV-busz: felvetik a vezetés felelősségét

2009.01.23. 09:17
A fővárosi önkormányzat tömegközlekedési tanácsnoka szerint a BKV-vezetés személyes felelőssége is felvetődik a múlt hét pénteken az Astoriánál kettétört csuklós busz ügyében. Hasonlóan vélekedik Vitézy Dávid VEKE-szóvivő, a BKV felügyelőbizottságának tagja.

Lakos Imre, a fővárosi önkormányzat tömegközlekedési tanácsnoka elmondta, hogy a múlt hét pénteken kettétört csuklósbusz ügye felveti a BKV-vezetés személyes felelősségét is. Hozzátette, hogy a kevés tartalékbusz és túlfeszített menetrend helyett a menedzsmentnek inkább a buszok biztonságára kellene törekedni.

busz4

Lakos szerint az pedig a fővárosi önkormányzat felelőssége, hogy a tervezett buszbeszerzést felgyorsítsa, és minél előbb lecserélhessék a BKV kiöregedett járműveit. Kocsis István vezérigazgató a napokban kijelentette, hogy a BKV mintegy ezer új busz vásárlását tervezi.

Mint azt az Index megírta, múlt pénteken reggel a BKV 173-as jelű, BPO-565-ös rendszámú Ikarus 435-ös csuklós busza péntek reggel váztörést szenvedett Budapest belvárosában az Astoriánál. Az utasok közül senki sem sérült meg.

A BKV álláspontja a balesetről csütörtökön érkezett meg. Eszerint a BKV Zrt. autóbuszainak átlagéletkora 15,4 év, ezen belül az Ikarus 435-ös autóbuszoké 14 év. Az Ikarus 435-ös járműtípusnál már a forgalomba állítás után is előfordultak (a csuklótér környezetében is) várszerkezeti meghibásodások, melyeket annak idején a járműgyártó szavatosságban javított.

Mivel az autóbuszok jelentős része a tervezett életkorát átlépte, vagy már megközelítette, emiatt sajnos előfordulnak vázszerkezettel kapcsolatos meghibásodások, repedések, törések is. Ezek megelőzésére - a járműfenntartási rendszerünkbe rögzített utasítások szerint - rendszeres ellenőrzéseket végeznek. A válasz szerint a heti vizsgálatokon és szemléken fokozott figyelmet fordítanak a vázszerkezeti ellenőrzésekre, a feltárt hibákat saját hatáskörben, vagy külső vállalkozók bevonásával kijavíttatják.

Vitézy Dávid, a BKV felügyelőbizottságának tagja szerint a közlekedési cég szereti a járművek átlagéletkorára fogni a meghibásodásokat, pedig nem csak ez okozza a problémákat, mert például a vidéki Volánbuszoknál gond nélkül üzemelnek idősebbek buszok is. Ezt támasztja alá az is, hogy az egyik legtöbbször lerobbanó típus a 6-7 éves Ikarus 412-es. Jelenleg a BKV-nál Vitézy szerint naponta minden negyedik busz lerobban, napi 300 felett van a vonali meghibásodások száma.

Ennek három alapvető oka van Vitézy álláspontja szerint: a műszaki területen tapasztalható általános trehányság, azaz a munkamorál, az állandósult alkatrészhiány, és a cégvezetés intézkedéseinek hiánya. A menedzsmentnek például azt rója fel Vitézy, hogy nem járnak el azokon a busztelephelyeken, ahol háromszoros a meghibásodási arány, mint a többi garázsnál.

Az Index megkérdezte a BKV-t, hogy felelősségre vonnak-e valakit az Astoriánál széttört busz ügyében, vagy az utasok ezentúl természetesnek vehetik az ilyen jellegű meglepetéseket, de választ egyelőre nem kapott.