A jegyzőt okolják a mélygarázs építésének megfúrásáért

2007.01.29. 15:40
Nem sokkal azután, hogy a terézvárosi Nagymező utcai mélygarázs építési engedélyének megfúrása miatt a beruházó kártérítést helyezett kilátásba, az Indexet megkereste a kerület alpolgármestere, aki szerint egy mélygarázs építése elkerülhetetlen, de a kárért nem őket illeti a felelősség.

A VI. kerületi Nagymező utcai mélygarázs építési engedélyének kiadása után csaknem egy évvel a Fővárosi Főügyészség megóvta az építkezést. Az ügyészség törvényességi észrevételét a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal bírálja el, a döntés Forgács Imre hivatalvezető kezében van. A határozat kimenetelétől függetlenül kommunikációs szinten máris megkezdődött a pozícióharc a beruházó és az engedélyt kiadó önkormányzat között.

Mekkora kár?

Múlt pénteken a kivitelező WK Bt. közleményben ismertette, hogy szerinte 1,5 milliárd forintjába kerülne az adófizetőknek, ha az építkezést leállítanák. Ebből 800 millió az ő káruk, 700 millió az út eredeti állapotának visszaállítása.


Klikk a képre!

Cikkünk megjelenése után a kerület alpolgármestere Bajor Zoltán kétségbe vonta a beruházó jóhiszeműségét. Azt ugyanis már tavaly novemberben tudni lehetett, hogy a lakók tiltakozása miatt az ügyészség vizsgálódni kezdett az építési engedély körül, ennek ellenére a WK Bt. - az alpolgármester szerint saját kockázatára - munkálatokba kezdett. Az önkormányzat hiába kérte, ne tegye, mondta Bajor az Indexnek.

A terézvárosi jegyző, Deák Erzsébet az ügyészség vizsgálatának elkezdése után nem vonta vissza a burkolatbontási engedélyt, arra hivatkozva, hogy ez az építkezés nem az az építkezés. A hivatalos közlés szerint ugyanis nem a mélygarázst kezdték el, hanem közműrekonstrukcióba fogtak.

Miért felel a jegyző, és ki felel a jegyzőért?

Verók vitatja az alpolgármester illetékességét
Cikkünk megjelenése után Verók István polgármester az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe. Bajor Zoltán alpolgármesternek a magánvéleménye a jegyző kártérítési felelősségét firtató megjegyzése. Bajor Zoltán az önkormányzati vezetésétől semmilyen felhatalmazást nem kapott ezügyben, ezért nem is képviselheti az önkormányzat álláspontját.

Két hónap leforgása alatt viszont hatalmasat változott a helyzet, és az ügyészség keresztülhúzta az önkormányzat és a építtető számításait. Az ügyészség egyébiránt nem az építkezés miatt nyújtotta be óvását, hanem formai okokra hivatkozva. Az ügyészség szerint az építkezés ugyanis az önkormányzat érdeke, összeférhetetlenség áll fenn, ezért a közigazgatási hivatalhoz kellett volna fordulnia, amely egy másik kerületet jelölt volna ki az építési engedély kiadására. Arra, hogy miként lehetséges, hogy a jegyző erről a szabályozásról nem tudott, vagy figyelmen kívül hagyta, arra az alpolgármester az Indexnek kijelentette: "a jegyző hibája". Ha ezek után a beruházó kártérítést indít, akkor az alpolgármester szerint a Pénzügyminisztériumnak kell fizetnie, mert a jegyzőért nem az önkormányzat, hanem az "állam áll helyt".

A jelenlegi helyzet szerint a járda használhatatlan és a díszburkolatot is feltörték. "Fel vannak tárva a közművek" - mondta az Indexnek az alpolgármester, aki szerint vagy a cégnek vagy nekik kell kicserélniük a közművet. Amennyiben a Terézvárosi Önkormányzat fejezi be rekonstrukciót, az 300 millió forintba kerülhet.

Az önkormányzat az építkezés esetleges megfúrása ellenére sem mondott le a mélygarázs építéséről. Az alpolgármester szerint az eset tanulsága, hogy sokkal többet kell a lakókkal egyeztetni, de mélygarázsra szükségük van. A kerület jegyzőjét nem sikerült szóra bírnunk.