Hedvig
9 °C
24 °C

Nem biztos, hogy maradhat a turul

2008.05.29. 11:57
Nem adott fennmaradási engedélyt a sok vitát kiváltó turulra a fővárosi közgyűlés, Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester új építésigazgatási eljárásban próbált fennmaradási engedélyt szerezni az emlékműnek.

Nem adott fennmaradási engedélyt a XII. kerületi turul emlékműre a fővárosi közgyűlés csütörtöki ülésén. A testület egy fős többséggel (34 igen, 33 nem) úgy döntött, hogy Budapest közgyűlése köteles elfogadni azt a korábbi bírósági döntést, hogy a turulos emlékművet bontani kell és nincsen mérlegelési joga a testületnek.

Fotó: Somogyi-Tóth Dániel

A második javaslatot, a fideszes Pokorni Zoltánét viszont visszadobták: a XII. kerületi polgármester azt javasolta, hogy mivel egy új emlékművel emlékeznek meg a háború polgári áldozatairól, hadd állítsanak emléket az elesett katonáknak is. Ez praktikusan a turulos emlékmű lenne, s lehetőség szerint a helyszín sem változna. Azonban hiába hivatkozott a XII. kerület 70 ezer lakójának akaratára a polgármester, a közgyűlés 33 igennel, 25 nemmel, illetve 9 tartózkodással elvetette a javaslatot.

A döntés után Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester azt mondta, újabb építésigazgatási eljárást kezdeményeznek a turul fennmaradása érdekében, mivel a jogszabályok lehetővé teszik ezt arra az esetre, ha új tény vagy körülmény merül fel. A Fidesz alelnöke ilyen új ténynek tekinti, hogy a Fővárosi Közgyűlés a korábbi elutasító álláspontján annyit változtatott, hogy semleges maradt az ügyben, se igent, se pedig nemet nem mondott a szoborra, ráadásul a korábbi elutasító határozatát is visszavonta még tavaly októberben.

A politikus reményét fejezte ki, hogy az ügyben illetékes első kerületi önkormányzat is ilyen új ténynek tekinti majd a közgyűlési állásfoglalásokat. Pokorni felidézte, az emlékműállítás előtt a szobor talapzatára is engedélyt kaptak, illetve a köztéri szobrok ügyében illetékes Budapest Galéria is engedélyezte a tervet, csak épp a közgyűlés a szobor és a talapzat összecsavarozására nem adott engedélyt.

Pokorni kifogásolta, hogy ma Magyarországon valamennyi önkormányzat maga döntheti el, kinek állít emléket, kivételt jelentenek ez alól a budapesti kerületek, ahol hiába lakik egy nagyvárosnyi ember, a főváros hatásköre, hogy engedélyezi-e.