Meghalt egy városi legenda

2005.04.28. 19:06
Hatvankét éves korában meghalt Kőhalmi István, a Városi Biciklizés Barátai Egyesület elnöke, a kerékpározás emblematikus figurája, egy nappal a grandiózus fővárosi biciklis tüntetés után. Ő harcolt a kilencvenes évek elején a kerékpárutak kiépítésért, és ő érte el, hogy a MÁV és a BKV járművein lehessen kerékpárt szállítani.

#alt#
Kőhalmi István (fotó: VBB)
Hatvankét éves korában meghalt Kőhalmi István, a Városi Biciklizés Barátai Egyesület (VBB) elnöke szombaton, adta hírül több biciklis honlap a Hegyisport és Turista Magazin információi alapján. Kőhalmit kerékpározás közben, Zsámbék környékén érte a halál. Kőhalmi nem balesetben, hanem természetes halállal halt meg, kerékpáron, ahogy talán szerette volna.

Mindez egy nappal azután történt, hogy Budapest utcáin soha nem látott méretű biciklis tömegtüntetés zajlott le, amelynek szervezésében Kőhalmi is nagy szerepet vállalt. Ahogy egy másik szervező fogalmazott: "Amit a városi biciklizés terén elértünk, azt mind ő taposta ki, nélküle nem tudom, hol lennénk."

Gyakran mondogatta, hogy biciklin fog meghalni

"Éppen most múlt 62 éves" - mondta az Indexnek Lenkei Péter, a VBB ügyvivő tagja az Indexnek. Kőhalmi Kispesten, kertvárosban lakott, ahol természetes volt, hogy biciklivel közlekednek az emberek, ő azonban ezt a szokást egész Budapestre kiterjesztette. Húsz éve orvosi tanácsra kezdett el kerékpározni, és az utóbbi időben többször mondogatta: "Figyeljétek meg, hogy biciklin fogok meghalni." Ismerősei szerint az elmúlt egy évben igen nagy stressznek volt kitéve, ez is hozzájárulhatott a korai halálhoz. Már három éve mondta az egyesület közgyűlésén, hogy lemond az elnökségről valaki fiatalabb javára, de végül erre nem került sor.

Döntő részben Kőhalmi Istvánnak köszönhető, hogy egyáltalán fogalom lett a városi biciklizés. Lenkei Péter elmondta, Kőhalmi a rendszerváltás környékén jóban volt az SZDSZ alapítóival, köztük Demszky Gábor főpolgármesterrel, így sikerült elérnie, hogy a kilencvenes évek elején viszonylag sok kerékpárút épüljön a városban. Ő érte el kitartó munkával a MÁV-nál és a BKV-nál, hogy speciális kocsikban kerékpárt lehessen szállítani a fogaskerekűn, a HÉV-en és a vonatokon.

VBB 1993

A ma már több ezer tagú Városi Biciklizés Barátai egyesület 1993-ban alakult, amikor a korábban laza baráti körként működő egylet összeolvadt a Bringa Munkacsoporttal, írta a Magyar Narancs. Lehetetlennek tűnő céljuk mindig is az volt, hogy a városi közlekedés szerves része legyen a biciklizés. Kőhalmi rengeteget munkálkodott ezen egész életében.

Az Indexen utoljára csütörtökön szerepelt Kőhalmi neve, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapestnek 450 kilométer kerékpárútra lenne szüksége, miközben az önkormányzat 320 kilométert tervez 2015-re. Mint mondta, az a cél, hogy a közlekedőknek a jelenlegi 1 százaléka helyett 20-25 százalék használja a környezetbarát, olcsó és a belvárosban kifejezetten gyorsabb közlekedési eszközt.