Ambrus
-7 °C
3 °C

Kisiklott egy felüljáró alatt az 1-es villamos

2006.06.16. 19:06
Péntek délután ötkor a Könyves Kálmán körúton, a dohánygyári aluljárónál kisiklott az 1-es villamos. A szerelvény éppen a vasúti felüljáró alatt rekedt meg. A beleset oka feltehetően az volt, hogy a nagy meleg miatt a sínek kitágultak.

A villamos a Bécsi út felé haladt. Személyi sérülés nem történt a VEKE értesülései szerint, a villamosokat pedig buszok pótolták. Az üzemszünet több mint egy órája tart a Városi és Elővárosi Közlekedés Egyesület szerint.

Vitézy Dávid, az egyesület szóvivője az Indexnek elmondta: már szerdán, vagyis két napja a BKV pályafenntartási szolgálata úgynevezett nyomtávbővülés miatt jelzett a forgalomszervezőknek. A nyomtávbővülés azt jelenti, hogy hő hatására a két sín távolabb kerül egymástól, mint a megengedett.

A BKV ezért a helyszínen 5 kilométeres sebességkorlátozást rendelt el biztonsági okokból. Ugyanakkor a VEKE úgy értesült, hogy a villamosvezetők pénteken délután szintén jelezték a forgalmi irányításnak, hogy tovább tágult a sínek közötti távolság. A forgalmat mégsem állították le.

A VEKE szerint a kisiklásnak ugyan nem volt sérültje, ám ilyen esetben a szerelvény a szemben lévő villamosnak nekiütközhet, az autóknak nekimehet. A VEKE szerint ez azt jelenti, hogy a BKV eddigi eljárása, a sebességkorlátozás nem vált be ezen a helyszínen.

Valóban sebességkorlátozást rendeltek el péntekre a Könyves Kálmán körúti aluljáróban - erősítette meg az Indexnek a BKV szóvivője. A hirtelen hőtágulásra ugyanis "nincsenek felkészülve" a sínek, illetve ezen a helyszínen speciális, úgynevezett ragasztott technikát alkalmaztak a vágányok lefektetésénél. A síneket úgynevezett tőcsavarok tartják, a hő hatásra ezek a csavarok azonban deformálódtak, és ezeket nem egyszerű kijavítani - mondta Schimmer Erzsébet.

A pénteki meleg még súlyosbította a helyzetet a BKV szerint, ezért a sebességkorlátozás nem bizonyult elegendőnek az aluljáróban.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!