Árpád
-2 °C
9 °C

Megint nem jártak a nagykörúti villamosok

2006.06.16. 14:42
Megint egy órát szünetelt a Nagykörúton a villamosforgalom: ezúttal a teljes vonalat le kellett zárni a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér között, a VEKE szokás szerint tiltakozik, Demszky Gábor pedig jelentést kér az ügyben Aba Botondtól, a BKV vezérigazgatójától.

Péntek délután két óra előtt nem sokkal az Oktogonnál ismét leszakadt a 4-6-os villamosok felsővezetéke, és leszakadt az egyik villamos áramszedője. Emiatt a villamosok helyett a vonal teljes hosszában, a Moszkva tértől a Móricz Zsigmond körtérig pótlóbuszokat állítottak forgalomba. A közlekedés három óra körül helyreállt.

"Sajnos ismét beigazolódott, hogy a VEKE aggodalmai helytállóak voltak. A rosszul megtervezett áramellátási rendszer miatt a Nagykörút egyik szakaszán sem lehetett a villamosforgalmat fenntartani, mivel a vágánykapcsolatok és áramellátási szakaszok rendszere rövidlátó, és a zavarérzékenységet jelentősen megnövelő módon úgy lett megtervezve, hogy ezek a szakaszok nem esnek egybe" - mondta az Indexnek a Városi és Elővárosi Közlekedés Egyesület.

"A kialakult káoszt jól jellemzi, hogy a Blaha Lujza térről a villamosok a Népszínház utcába fordultak be egy ideig, az áram kikapcsolása miatt azonban ott is megszűnt a feszültség, így az egyik villamos hosszú percekig a teljes Nagykörút közúti forgalmát lefogva várakozott" - közölte a VEKE.

A BKV szerint 40 percig nem közlekedtek a villamosok

A BKV közleményt adott ki az ügyben, amely szerint a "mai napon, 13.35 órakor utasbaleset történt az Oktogonon, a 4-es villamoson. Emiatt azonnal meg kellett változtatni az érintett jármű haladási irányát, melynek során még ismeretlen ok folytán a villamos megrongálta a felsővezeték kereszttartó sodronyt. Az utasok biztonsága érdekében ezért áramtalanítani kellett a teljes vonalat, és így 40 percig ideiglenesen autóbuszok szállították az utasokat".

Bordeaux-ban nem is kell felsővezeték
Innovációs Díjat kapott a francia érdekeltségű Alstom cég a villamosvonalak földbe fektetett áramellátási rendszerének, az úgynevezett APS-rendszernek kifejlesztéséért és megvalósításáért - közölte a cég az Indexszel. A párizsi Salon Transports Publics kiállításon Dominique Perben, francia közlekedési miniszter tüntette ki a vállalatot június 14-én. Az APS technológiát először Bordeaux tömegközlekedési rendszerében alkalmazták. A szisztéma lehetővé teszi, hogy a vonal hosszától függetlenül a villamosok felsővezeték nélkül működjenek. Az Alstom Budapesten nem a nagykörúti villamosok rendszerét fejleszti, hanem ez a cég szállítja majd a négyes és a kettes metró új szerelvényeit.

A VEKE szerint ugyanakkor "nem megengedhető, hogy Budapest legforgalmasabb villamosvonalán egy milliárdos beruházás hibái miatt immár tizedszerre álljon le a forgalom. A VEKE szerint a főpolgármester nem kerülgetheti tovább a választ: nevezze meg a felelősöket az elhibázott felújításért, és intézkedjen a hibák mihamarabbi kijavítása érdekében.

Az Index a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztályának vezetőjétől, Czuk Dorottyától megtudta, Demszky Gábor jelentést kér a nagykörúti meghibásodások ügyében Aba Botond BKV-vezérigazgatótól. A főpolgármester arra kíváncsi, hogy a mostani fennakadások gyakoribbak-e a korábbiaknál, vagy pedig csak arról van szó, hogy egy civil szervezet hívja fel újra és újra a figyelmet az egyébként szokványos esetekre.

Hamarabb szállítja a Siemens a Combinókat

A BKV "remek munkájának köszönhetően" a tervezett húsznál idén öttel több Combino villamost szállít a fővárosba a Siemens cég - nyilatkozta Vajda Pál pénteken az MTI-nek. A városüzemeltetési főpolgármester-helyettes elmondta: anélkül tudják meggyorsítani az új nagykörúti villamosok leszállítását, hogy ez többletköltséget jelentene a BKV-nak.

A szocialista politikus tájékoztatása szerint július elejétől hétvégenként kettő új Combino közlekedik, a hónap második felétől már hat új Combino fog hétköznap is menetrendszerűen utasokat szállítani. Szeptembertől pedig 16 új villamos közlekedik a Nagykörúton. A Siemens vállalta azt is, hogy a negyven új villamos hátralévő részét nem a jövő év nyaráig, hanem már hónapokkal korábban leszállítja - tette hozzá Vajda Pál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.