Koalíciós feszültség a Belvárosban

2006.07.04. 15:13
Veszélybe került a szocialista-liberális együttműködés a Belvárosban, miután a Fideszből átigazolt alpolgármester közös indulását a szabad demokraták makacsul elutasítják. A parlamenti választások előtt alpolgármesteri tisztséggel "megvásárolt" Gerendás József Pető Iván ellen és Rogán Antal mellett kampányolt, felróják neki azt is, hogy a Fidesz országos listáján szerepelt. Az Index információi szerint Steiner Pál azzal fenyegetőzik, ha nincs megegyezés, nem indul polgármester-jelöltként.

Kétségessé vált, hogy közösen induljon a budapesti V. kerületben az MSZP és az SZDSZ, tudta meg az Index. Ez az egyetlen olyan kerület Budapesten, ahol 1994 óta közösen indul a két párt. A feszültséget az okozza, hogy a szabad demokraták határozottan elutasítják Gerendás József közös támogatását.

Egyezkedés

A 2002-ben a Belváros Jövőjéért Egyesület színeiben induló és fideszes támogatással mandátumhoz jutott vállalkozó indítása viszont kulcskérdés a szocialistáknak, mivel az ő segítségével lett elfogadott költségvetése a belvárosi önkormányzatnak. A testületben nem volt 2002 óta soha biztos többsége az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, így apróbb kompromisszumokkal fogadta el az akkoriban Rogán Antal vezette fideszes frakció az éppen aktuális büdzsét.

Tavaly például egy Fidesz-közeli lap 25 milliós támogatása volt a költségvetés elfogadásának az ára. A választási évnek, valamint annak köszönhetően, hogy tavaly szeptemberben a MIÉP és a Jobbik támogatásával jobboldali többség jött létre, idén semmi esély nem volt a költségvetés elfogadására, egészen addig hiába próbálkoztak vele, amíg Gerendás Józsefből nem csináltak alpolgármestert. Gerendás - aki a Fidesz országos listájának 55. helyén szerepelt - ekkor deklarálta: nemcsak alpolgármesterként, hanem szavazataival is támogatja a polgármester munkáját.

Gerendás átállását forrásaink azzal magyarázták akkoriban, hogy a vállalkozó megsértődött, amiért a Fidesz kampányfőnökének előlépő Rogán Antal - ígérete ellenére - nem tudott befutó listás helyezést biztosítani neki pártja országos listáján. Gerendás átállásával változtatás nélkül ment át a költségvetés, amit a választások előtt néhány nappal presztízs okokból a Fidesz is megszavazott. Gerendásnak köszönhetik a kormánypárti politikusok azt is, hogy újra vannak a koalíciónak bizottsági elnöki helyei, amelyektől a jobboldali többség megfosztotta a szocialistákat és a liberálisokat.

Elhallgatott alku?

Az Indexet liberálisok forrásai arról tájékoztatták, Gerendás alpolgármesterré választása előtt Steiner-polgármester előlük elhallgatta, hogy választási megállapodást is kötöttek Gerendással. Az MSZP-s verzió viszont az, hogy megegyezést nem kötöttek, csupán deklarálták, majd egyeztetnek a választási együttműködés lehetőségéről.

Az országgyűlési választásokon megismétlődött a négy évvel ezelőtti forgatókönyv: a több voksot szerzett Steiner Pál visszalépett Pető Iván javára, cserébe az SZDSZ prominensei deklarálták, hogy Steinert tekintik a szabad demokraták és a szocialisták közös polgármesterjelöltjének. Ilyen előzményekkel kezdődött meg a koalíciós egyeztetés a közös indulásról, az elvekben, vagyis, hogy melyik körzetben ki indít jelöltet, egyik forrásunk szerint erről írásos megállapodás is született, msik informátorunk viszont azt állítja, ilyen megegyezés nincsen írásba foglalva, csupán az egyeztetésekrpől készült feljegyezések léteznek.

Az egyeztetések második körére kiderült, hogy a szocialisták nem akarnak Gerendással szemben senkit indítani, de a szabad demokraták részéről maximális ellenállásba botlottak. A liberálisok kifogásolják, hogy a szocialisták új embere a választások két fordulója között még Rogán Antal mellett és Pető Iván ellen kampányolt. A szabad demokraták egyelőre hajthatatlanok, ez pedig odáig mérgesítette a helyzetet, hogy Steiner Pál kilátásba helyezte, nem indul a polgármesteri posztért, ha nem lesz megállapodás, és ha külön indul az MSZP és az SZDSZ. A szocialisták azzal próbálják rávenni a szabad demokratákat Gerendás elfogadására, hogy ha az alpolgármestert átverik, akkor a következő hónapokban botrányoktól lesz hangos a kerület működése, ha ugyanis visszaáll a jobboldali többség, a kampányfinisben gond nélkül felfüggeszthetik mondvacsinált indokokkal. Kedden újabb kísérletet tettek a belvárosi szocialisták és szabad demokraták arra, hogy megegyezzenek, ám konkrét alku nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól.

Vitatott körzet

Az liberálissok belemennének abba, hogy mindenhol közös jelöltet állítson a koalíció, csak Gerendás körzetében nem. Ez esetben a szabad demokraták önálló jelöltet indítanának, ez ellen szól ugyanakkor, hogy ha Gerendás szocialista támogatás mellett nem nyerne, elveszne az ő és a liberálisok töredékszavazata is. A kedd esti állás szerint Gerendás körzetében nem lesz közös jelölt, a szocialisták nem indítanak senkit és Gerendás támogatására buzdítják majd választóikat. A szabad demokraták nem akarnak Rogán Antalból polgármestert csinálni, és a közös indulás hívei, de Gerendást nem tudják elfogadni. A szocialisták viszont ugyancsak azt hangoztatják, megállapodás pártiak. Felemlegetik, hogy a budapesti MSZP-ből ők próbáltak nyomást gyakorolni Dmeszky Gábor közös főpolgármester-jelöltségéért.