Lenke
19 °C
33 °C

A parlamenten kívül is van élet?

2006.04.24. 12:30
Kapcsolódó cikkek (1)
A mandátumukat elvesztő képviselők több mint fele fideszes, de az SZDSZ-frakció egynegyede is lecserélődik. Miniszterek, államtitkárok és 16 éve mindig megválasztott képviselők a vesztesek között.
Noha kormányváltás nem történt, alaposan átalakul a parlament összetétele az előző négy évhez képest. A 2002-ben megválasztott 386 képviselőből 112-nek nem sikerült megújítania a mandátumát, vagyis a képviselők harminc százaléka búcsúzik az országháztól (és értelemszerűen ugyanennyien lesznek, akik most először ülhetnek be a törvényhozásba).

MSZP: bukott miniszterek és államtitkárok

Noha az MSZP frakciója az eddigi 178 fősről 190 fősre bővült, 41 képviselő a létszámgyarapodás ellenére sem újította meg a mandátumát, vagyis a képviselőik 23 százaléka nem jutott be újra. Az ismertebb politikusok közül Medgyessy Péter volt miniszterelnökről, az 1994 óta képviselősködő Csabai Lászlónéról, a Medgyessy-kormány volt lakásügyi kormánymegbízottjáról és Doszpot Péterről lehetett tudni, hogy nem ismételhetnek.

Németh Imre nem esik kétségbe

Németh Imre 1998 után az első olyan ciklusát kezdi, amikor munkahelye nem a parlament. A volt agrárminiszter nem esik kétségbe. "Sem az Országgyűlés légköre, sem az ottlét nem hiányzik, egy idő után már nem vonzó a patkóban ülni" - mondta Németh, aki Nagykátán maradt alul a nyolc éve mindig nyerő fideszes Czerván Györggyel szemben.

Az előzmények ismeretében a vereség nem lepte meg, ilyen durva kampányban azonban még nem volt része. "Láncszavazás megszervezésével vádoltak, a plakátjaimat letépkedték, az egyik templomban egy vitrin mögött Orbán Viktor és Czerván György arcképe egymás mellé volt kirakva" - villant fel részleteket.

Németh a jövőjét illetően nem esik kétségbe, mezőgazdasági szakpolitikusként a háttérben fog dolgozni, ahogy tette már a miniszteri pozíciója megszűnése óta. Az elmúlt nyolc év parlamenti munkáját, saját bevallása szerint, a minisztersége koronázta meg, valamint az európai uniós csatlakozás.

Nagy Sándor nem tudja, mihez kezd

Nagy Sándornak a parlamenti munka hiányzik majd, a hangulat nem. A volt szakszervezeti vezető már az 1980-ban összeült Országgyűlésnek is tagja volt. Most Hajdúböszörményben vesztett a Fidesz-KDNP-s Kiss Attilával szemben. "Helyben elképesztően mocskos volt a kampány - mondta. - Letépkedték, megrongálták a plakátjaimat, vasárnap százszámra hívta telefonon az embereket az Eperjes."

Nagy Sándor nem fél a jövőtől, bár még nem tudja, hogy a politika közelében marad vagy valamilyen teljesen új területre téved. A parlamenti munkájából szívesen emlékezik majd arra, hogy szerepe volt a területfejlesztési és vidékpolitikai alakításában. "A decentralizáció az én nevemhez fűződik" - mondta.

A nagyobb nevek közül Pásztohy András, FVM-államtitkár a Zala megyei Lentiben bukott, és a Zala megyei listán volt 5. helyen. Vesztett az országos lista 65. helyéről Teleki László, a szociális tárca romaügyi államtitkára is.

Fidesz: 59 kieső és visszavonuló

#alt#
Frajna Imre (Fotó: parlament.hu)

A legtöbb új névvel a Fidesz-frakcióban találkozhatunk, amit részben az is magyaráz, hogy a 2002-ben vesztes párt - főleg az egyéni választókerületekben - új arcokkal próbálkozott. A négy éve megválasztott képviselők közül 59-en nem szereztek mandátumot, vagyis a képviselők 36 százaléka nem került be az új parlamentbe. Közülük többen voltak olyanok, így az 1990 óta folyamatosan mandátumot szerző, korábbi SZDSZ-elnök Tölgyessy Péter és Rockenbauer Zoltán volt kulturális miniszter, Frajna Imre volt PM- és MeH-államtitkár és Mikes Éva frakcióvezető-helyettes, szintén volt MeH-államtitkár, akikről már korábban tudni lehetett, hogy nem méretik meg magukat.

A választáson indult, és mandátumot nem szerzett Fidesz-jelöltek közül 12 évnyi képviselősködés után búcsúzik a törvényhozástól Weszelovszky Zoltán (ő 1990-ben már képviselő volt, ám az 1994-ben egyszer már kiesett a parlamentből), és 16 év után nem lesz honatya ismét Tirts Tamás, aki a fővárosi XVI. kerületben veszített. A Terézvárosban vesztett Illés Zoltán és az Újlipótvárosban elbukott Kosztolányi Dénes egyaránt 1998 óta volt a parlament tagja. Nem sikerült mandátumot szereznie a leköszönő országgyűlés jegyzőjének, Vidoven Árpádnak sem.

Hiába hívtuk egész délelőtt telefonon a most kiesett fideszes képviselőket, egyikükkel sem sikerült beszélni, mivel telefonjuk - hasonlóan szinte az összes fideszes politikushoz - hétfőn délelőtt ki volt kapcsolva.

MDF: buktak a közös jelöltek

A párt 11 tagú új frakciójába hárman nem kerültek be azok közül, akik a 2002 nyolcfősre apadó frakciónak még tagjai voltak. A legnagyobb vesztesnek a gödöllői polgármestre, 1998 óta egyéni képviselő Gémesi György tűnik, aki a pásztói Sisák Imréhez hasonlóan hiába volt a Fidesz-KDNP és az MDF közös jelöltje, nem tudott választást nyerni. Gémesi nem is szerepelt a pártnak sem a Pest megyei, sem az országos listáján, míg Sisáknak a nógrádi listavezetés és az országos lista 23. helye sem volt elég a képviselői hely megszerzéséhez. A harmadik kieső politikus Gyimesi József, aki a párt Vas megyei listájának éléről nem tudott bejutni.

Gémesi György körzetében a külföldi szavazás miatt 634 szavazólapot nem számoltak még meg, a szocialista Fogarasiné Deák Valéria 246 szavazattal vezet. A kis különbség ellenére is az új parlamentből nagy valószínűség szerint kieső Gémesi a végeredmény megszületéséig nem kívánt nyilatkozni. Annyit azért mondott: "Ebbe a parlamentbe nem ülök be szívesen".

SZDSZ: Wekler és Kóródi nélkül

Az SZDSZ a 4 évvel ezelőttihez hasonlóan 20 fős képviselőcsoporttal kezdi a ciklust, a leköszönő frakcióból öten már nem képviselők, míg Mécs Imre a liberálisok helyett immár az MSZP sorait erősíti. A mandátumhoz újra nem jutott képviselők között hárman - Kóródi Mária, Szalay Gábor és Wekler Ferenc - 16 évnyi képviselősködés után búcsúznak a Kossuth tértől. Wekler, aki 1998 óta volt az országgyűlés alelnöke, Mohácson és a Baranya megyei SZDSZ-lista vezetőjeként sem tudott mandátumot szerezni, Kóródi Mária volt környezetvédelmi miniszternek Kispesten nem sikerült győznie, míg Szalaynak, a GKM volt politikai államtitkárának Tatabányán és a Kormárom-Esztergom megyei listáról nem sikerült bekerülnie.

Három független esett ki

A leköszönő parlamentben 11 független, korábban fideszes vagy MDF-es honatya is ült. Közülük Pécsett független jelöltként már az első fordulóban elvérzett Körömi Attila, és nem is indult a választáson Balogh Gyula. A többi nyolc képviselő - köztük Lezsák Sándor MDF-alapító - a Fidesz frakciójának tagjaként folytatja képviselői munkáját.

Boros Imrének nem tetszik a rendszer

#alt#
Boros Imre (Fotó: parlament.hu)

"Az emberek nem ismerik a választási rendszert, hiába van egyéni jelölt, mégis kétszer szavaznak listára, mivel az egyéni jelöltnek is csak a pártszimpátiáját, nem a személyét nézik" - mondta Boros Imre, aki Zalaszentgróton 1998-ban kisgazdaként, 2002-ben Fidesz-MDF-jelöltként került a parlamentbe. Most függetlenként próbálkozott Orbán egykori PHARE-minisztere, mert a Fidesz kegyeiből kiesett, az első fordulóban 12 százalékot szerzett, a második fordulóban visszalépett. "A pártok túlsúlya ellenére minden nyolcadik ember, a rám szavazók, megértette, hogy a választás másról is szól, nemcsak pártokról" - mondta Boros.

A parlamentben eltöltött évekről legelőször az jutott eszébe, hogy a Független Kisgazdapártot és Torgyán József személyét a történelem felértékelheti. "Az 1998-as választás második fordulója előtt hatan-heten rávettük, hogy lépjen koalícióra a Fidesszel - mondta Boros Torgyánról. - Soha nem akart miniszterelnök lenni, csak egy akkora minisztériumot csinált, mint ide Kiskunlacháza. Most a Fidesznek nagyon hiányzott egy ilyen szövetséges." Boros szerint 4-800 ezer egykori kisgazdaszavazó maradt távol a választástól, emiatt tudott győzni az MSZP.

Talán éppen a kisgazdapárt megszervezése lesz az feladat, amivel leköti magát? - kérdeztük. "Van nekem elég munkám, ezen még nem gondolkodtam".