Szilárda
0 °C
6 °C

Gyurcsányról már múlt időben beszélnek az MSZP-ben

2006.11.09. 15:43
A Magyar Szocialista Párt középkádereinek jó része már sem pártelnökként, sem 2010-es miniszterelnökjelöltként nem tudja elképzelni Gyurcsány Ferencet. Ráadásul fű alatt egy sor felsővezető azt pedzegeti, hogy jobb lenne mindenkinek, ha a kormányfő februárban inkább nem indulna a pártelnöki posztért. Nyüzsgés indult az alapszervezeteknél, és még az is lehet, hogy beüt a mennykő.

Gyurcsány Ferenc az MSZP legutóbbi kongresszusán kijelentette, ő akar az MSZP ötödik elnöke lenni. Erről 2007 februárjában a szocialisták következő kongresszusa dönt. Gyurcsány a szeptember-októberi rendzavarások miatt megtépázott tekintélye ellenére vakmerően a kongresszusi beszédében azonnali és nyílt színvallásra szólította fel azokat, akik titokban szintén elnöki álmokat szövögetnek. Jelentkező nem volt, a jelenlegi állás szerint így Gyurcsány Ferenc az egyedüli apsiráns. Ez persze nem lepett meg senkit, hiszen ki veszélyeztetné jelenlegi állását egy sikertelen rivalizációért, vagy - ami talán még rosszabb, - egy sikeres miniszterelnök-verésért.

Egyes számú jelölt

Azóta nagy a csend, pedig az Index információi szerint egyre többen vélekednek úgy, hogy valami nem stimmel a tempóval, és valami nem stimmel azzal sem, hogy Gyurcsány Ferenc az egyedüli jelölt. Ezidőtájt csak halovány kísérletek történnek a szocialista párt középkáderi - de egyes forrásaink szerint vezetői - szintjén is arra, hogy valahogyan elejét vegyék annak, hogy egy kézbe kerüljön a párt és a kormány. A múlt héten az MSZP kéttucatnyi tagozatának vezetői előtt már arról esett szó, hogy a kormányfő egyedi jelölése "pofáncsapása a pártdemokráciának".

Hallgatag elnöki kosár

Forrásunk szerint van 4-5 név, amely szintén bekerülhetne a pártelnöki kosárba. Eddig ugyanis példa nélküli, hogy már a jelölési folyamatban is kizárólag egy név, Gyurcsányé körül forog minden. Korábban voltak, akik lehettek volna jelöltek, aztán szépen visszaléptek valakinek a javára, nem így most. Elhangzott Kiss Péter, Szekeres Imre, Lamperth Mónika és Szili Katalin neve is, akik közül az előbbi három viszont a kormány tagja. Nem ártana, ha pártvonalon ők is valami aktivitást mutatnának, vélte egyik forrásunk.

Egyik másik forrásunk szerint Gyurcsány már járja a vidéket, és a helyi alapszerevezeteket arról győzködi, miért is az az üdvözítő, ha februárban őt jelölik pártelnöknek. Ez az érv már közismert: egy párt nem kötheti gúzsba a kormányt". Ugyanakkor ez fordítva sem szerencsés, mondta az Indexnek egyik informátorunk.

Elnöki kettős

A miniszterelnök egy koalíciós kormány feje, a többséget képviseli, mondta egy forrásunk, aki szerint Gyurcsány éppen ezért középre húz. Ugyanerre mozdulna az MSZP is, ha ő lenne az elnök. A keletkező vákuumot a baloldalon vélhetően egy másik baloldali párt fogja betölteni, ezért forrásunk, aki szerint ez az MSZP-ben ma már közvélekedés, nem tartaná jónak, ha a miniszterelnök és a pártelnök ugyanaz a személy lenne, hangzik a verbális Kasszandra-levél. (Nem ördögtől való a gondolat, Orbán éppen akkor mondott le a pártelnökségről, amikor miniszterelnök lett). Forrásaink szerint a kormány és a párt perszonáluniója azért sem lenne szerencsés, mert az ellenzék által nem kivánatosnak kikiáltott Gyurcsány személye kizárna minden pártelnöki szintű egyeztetést. Ráadásul beszűkülne a koalíciós partner pártszintű mozgástere is, ha minden terepen ugyanazzal kellene egyezkednie az SZDSZ-nek.

Karakteres nyomok

Egy másik közkeletű álláspont szerint Gyurcsánnyal nem lehet még egyszer nekifutni egy választásnak, mert "a szeptemberi események szerencsétlen nyomot hagytak karakterén". Beavatottak tudni vélik, hogy ezzel a miniszterelnök maga is tisztában van, ezért 2008-ban lemondana a miniszterelnökségről, és csak a pártelnökséget tartaná meg.