Megbírságolt fideszesek

2001.06.28. 13:11
Saját frakcióvezetőjét is megbírságolta Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója, mert Szájer József - saját bevallása szerint - véletlenül szavazott a kormány ellen egy módosító javaslat támogatásával, így 10 ezer forinttal lesz vékonyabb a hónap végi borítékja - adta hírül a Népszabadság. Ötvenezer forinttal vihet haza kevesebbet Gyimesi József, képviselő, Németh Zsolt, külügyi államtitkár és Rapcsák András, hódmezővásárhelyi polgármester, mert ők pedig "lemaradtak" az MTI tulajdonosi testületének megválasztásakor a szavazásról, amikor csupán egy voks hiányzott a grémium hatodik tagjának megválasztásához.
Dr. Mátrai Márta
Öt képviselőt bírságolt meg Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója az elmúlt napokban, mert az illetők nem vettek részt fontos parlamenti szavazásokon, vagy figyelmetlenség miatt a kormány ellen szavaztak. A parlamenti házszabály szerint egy képviselő fizetéséből akkor lehet levonni, ha nem vett részt az adott hónapban a parlamenti szavazások egy harmadán. Ebben a ciklusban 40, jellemzően fideszes képviselőnek vontak le a tiszteletdíjából emiatt.

A Fidesz-frakció saját szabályzata alapján viszont 50 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatja azt a képviselőt, aki nem vesz részt a fontos szavazásokon. Abban az esetben, ha a kabinet számára fontos törvényjavaslat, módosító indítvány, interpellációra adott válasz vagy esetleg a parlament napirendjének elfogadása néhány szavazaton bukik el, akár egyetlen távolmaradás is 50 ezer forintba kerülhet a képviselőnek.

Szájer József frakcióvezetőt és Tirts Tamás képviselőt azért bűntette 10-10 ezer forintra Mátrai Márta frakcióigazgató, mert a politikusok a gázközművagyonnal kapcsolatos parlamenti szavazáson saját bevallásuk szerint véletlenül szavaztak a kormány ellen, amikor igent nyomtak egy kisgazda indítványra. A javaslatot elfogadta a parlament, és nem e két szavazaton múlott, hogy 31 milliárddal emelkedett az önkormányzatok készpénzes kártalanítása, a változtatást az MSZP, az SZDSZ, a kisgazdapárt és a MIÉP támogatásával hagyta jóvá a törvényhozás.

Maximális ötvenezer forintos bírsággal sújtotta a frakcióigazgató Gyimesi Józsefet, Németh Zsoltot és Rapcsák Andrást, mert a képviselők, a kormány számára fontos szavazásban nem vettek részt. Emlékezetes, hogy amikor először szavazott a parlament az MTI tulajdonosi testületéről, egy szavazat hiányzott Bayer József szocialista jelölt megválasztásához, mert az egyszerű többséget igénylő szavazáskor már akkor is kivonult az MSZP. Részben emiatt kellett összehívni a parlament keddi rendkívüli ülését is.

Mint arról az Index is beszámolt, ezen a szavazáson Dávid Ibolya igazságügyi miniszter gépe saját állítása szerint nem működött, de erre csak utólag derült fény. Az MDF első embere azt hitte, megnyomta gombját, később azonban kiderült, hogy csak akarta. A politikus asszony ezért levélben fordult a házelnökhöz, javasolva, szereljék át a szavazógépeket, hogy a voksoláskor követni lehessen, sikerült-e egy szavazat leadása.