Mária
-7 °C
3 °C

A vonatpótló vezetője okozta a balesetet?

2000.07.17. 13:53
Kapcsolódó cikkek (1)
Az első vizsgálatok szerint az elsőbbségadás elmulasztása okozta azt a vasárnapi miskolci buszbalesetet, amelyben tizennégyen sérültek meg. A rendőrség tájékoztatása szerint vasárnap este negyedkilenckor egy dugig tömött vonatpótló busz kanyarodni készült, ám nem adott elsőbbséget egy egyenesen haladó, garázsba tartó busznak. A rendőrség tömegszerencsétlenség okozásának alapos gyanúja miatt folytat eljárást.
Tizennégy sérültje van a vasárnap esti miskolci buszbalesetnek, amely az eddigi vizsgálatok szerint az elsőbbségadás elmulasztása miatt következett be - közölte Kiss Árpád, A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság igazgatási osztályvezetője. Tájékoztatása szerint a korábbi közlésekkel ellentétben a vonatpótló busz nem a Borsod Volán járata volt.

A vonatpótló vezetője, a miskolci József Attila utcából szeretett volna a Baross Gábor utcába kanyarodni, s eközben nem adott elsőbbséget az egyenesen haladó, garázsba tartó helyi járatnak - ismertette a baleset részleteit a rendőrség illetékese. A miskolci tűzoltók három gépjárművel, tizenegy fővel siettek a helyszínre. A vonatpótló ajtaját ki kellett feszíteni, az utasokat ugyanis csak így tudták kimenteni.

A megyei rendőrség tömegszerencsétlenség okozásának alapos gyanúja miatt indított eljárást a vonatpótló autóbusz vezetője ellen. Várhatóan bizonyítási kísérletet is tartanak majd, ahol megpróbálják rekonstruálni a szerencsétlenséget.

A sérültek állapota kielégítő - tudtuk meg a megyei kórház baleseti sebészetének ügyeletes főorvosától. A három kórházban fekvő utas elsősorban az ütközéskor kitört ablakok szilánkjaitól sérült meg. Miután elsősorban zúzódásokat szenvedtek, hamarosan elhagyhatják a kórházat.