Judit
3 °C
6 °C

Az ISM cáfolja a revízionista CD támogatását

2001.09.04. 17:02
Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) nem támogatta az Ifjú Magyarok Egyesülete kiadásában nemrég megjelent Aktualizált revíziós dalok című CD-t - szögezi le a tárca keddi közleménye. A minisztérium ugyan elismerte, hogy a szervezet sikerrel pályázott a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramhoz, azonban a multimédiás CD-ROM elkészítésének tervével nyert 200 ezer forintot, de azt még nem kapták meg, és várhatóan nem is fogják.
A sajtóban korábban megjelent és a kiadványon is szerepel, hogy a CD-t támogatók között van az ISM, az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága, valamint a fővárosi XI. kerületi önkormányzat is. Utóbbiak már korábban cáfolták a hírt, jelezve, hogy az egyesületet, illetve annak működését, nem pedig a CD megjelentetését segítették anyagilag.

Az ISM sajtófőnöke, Morvai Katalin közölte, hogy a CD-t kiadó egyesület semmilyen támogatást nem kért és nem is kapott a minisztériumtól. Morvai az MTI kérdésére hozzátette ugyanakkor, hogy információik szerint a szervezet korábban a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramhoz (GYIA) nyújtott be pályázatot: egy multimédiás CD-ROM elkészítéséhez kértek segítséget, de kérésükben még utalást sem tettek a revíziós dalokat tartalmazó CD-re.

A CD a Vajdaságban is nagy vihart kavart
A Vojiszav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt újvidéki bizottsága közleményben adott hangot azon aggodalmának, hogy Magyarországon nemrégiben egy irredenta tartalmú CD-t jelentettek meg, amely nyíltan hirdeti az egykori nagy Magyarország eszméjét - állítólag kormányzati támogatással. A Szerbiai Demokrata Párt újvidéki bizottsága azt a kérést intézte az úgynevezett autonómia párti szervezetek vezetőihez, köztük Nenak Csanakhoz, Kasza Józsefhez és Zoran Djindjics szerb kormányfőhöz, hogy reagáljanak az esetre. Kasza József szerbiai miniszterelnök-helyettes a belgrádi Beta hírügynökség kérdésére válaszolva elmondta, semmit sem tud az ominózus CD-ről, úgyhogy nem is reagálhat annak tartalmára. Mint mondta, reméli, hogy a Szerbiai Demokrata Párt lesz olyan korrekt, és elküldi neki a lemezt, hogy tisztában legyen vele, mitől kellene elhatárolódnia - adta hírül a Magyar Rádió Krónika című műsora.
A GYIA tanácsa 200 ezer forint támogatást ítélt meg a pályázat megvalósítására, de az erről szóló szerződés még nem született meg. Kara Ákos az alapprogram hálózati igazgatója elmondta: ha az egyesület nem a pályázatban megjelölt célra kívánja a támogatást fordítani, nem utalják át a megítélt összeget. Jelezte: a pályázatban szereplő CD kiadásának a céljai között a "magyar nép fogyatkozásának megállítása" szerepel, ez azonban az igazgató szerint csak nehezen hozható összefüggésbe a határok módosításával.

Az Ifjú Magyarok Egyesületének írásos tájékoztatója szerint a 2000 januárjában alakult társadalmi szervezet a múlt év októberében került bírósági bejegyzésre. Az egyesület a többi közt feladatául tűzte ki, hogy baráti közösséget teremt a nemzeti érzelmű fiatalok számára. A társadalmi szervezet elnöke Novák Előd Attila, aki egyben a Magyar Igazság és Élet Párt ifjúsági tagozatának XI. kerületi elnöke is.

Korábbi lapinformáció szerint a Köztársasági Őrezred egyik munkatársa is szerepel a CD-n, illetve a kiadvány borítóján található fényképen. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az esettel kapcsolatban közölte, hogy az őrezred parancsnoka múlt pénteken tényfeltáró vizsgálatot indított a helyzet tisztázására. Az említett CD-n egyébként egy videoklip és számos fénykép mellett a Délvidéki induló, a Mindent vissza!, Bácska, Bánát akarja..., Lesz, lesz, lesz, az Erdélyi induló, a Hazánk része Kárpátalja..., a Bácskai induló, valamint az Igazságot Magyarországnak! című dalok szerepelnek.