Kupa Mihály vezetésével megalakult a Centrum párt

2001.11.23. 15:27
Centrum néven új pártot hozott létre a Magyar Demokrata Néppárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület és a Zöld Demokraták - jelentették be pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatójukon a szervezet vezetői.
Kupa Mihály, az új párt elnöke kijelentette, hogy a Centrum - teljes nevén Centrum-Békejobb-HOM-Kereszténydemokrata-Zöld Demokrata Összefogás Magyarországért - nem választási párt. Az egyesülést hosszú távon szeretnék működtetni, nemcsak az országgyűlési és az önkormányzati választásokon, hanem azon túl is.

Kupa hangsúlyozta, hogy meg kívánják állítani azt a magyar demokráciára nézve - álláspontjuk szerint - hátrányos folyamatot, hogy a politikai élet két nagy párt kizárólagos akaratának függvénye legyen.

A párt elnöke hozzátette: az új pártot létrehozó politikai erők fellépésükkel szeretnék megakadályozni azt is, hogy a választások után közvetve vagy közvetlenül szélsőséges párt kerüljön kormányzati pozícióba, vagy nagykoalíció tegye formálissá a demokratikus intézményrendszert.