Súlyos légszennyezetséget mértek a pesti kávézókban

2008.08.27. 16:36
Ősszel várhatóan a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását kezdeményezik, hangzott el azon a találkozón, amelyen egészségpolitikusok és külföldi dohányzásellenes szakértők tanácskoztak. A szakértők a dohányzás korlátozását, a cigaretta árának emelését és agresszív felvilágosító kampányokat javasoltak. Ismertettek egy felmérést is, amely szerint a hazai kávézókban, éttermekben a légszenyezettség az egészségtelen szint többszöröse volt.

A kormány és az országgyűlési képviselők elkötelezettek az Egészségügyi Világszervezet Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményének végrehajtása mellett, mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárca vezetője, illetve magyar szakemberek az Amerikai Magyar Orvosok Szövetsége (Hungarian Medical Association of America, HMAA) szervezésében Magyarországra látogató külföldi szakemberek küldöttségével találkoztak.

Magyarországon rendkívül magas a dohányzók aránya és ennek következtében magas a dohányzásnak tulajdonítható tüdőrák, illetve a szívbetegségek előfordulása, mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter.  Az országgyűlés egészségügyi bizottsága az ősszel várhatóan  törvénymódosítást kezdeményez a témában, fejtette ki Schvarcz Tibor, a bizottság szocialista alelnöke.

"Figyelembe véve, hogy minden második dohányzó idő előtt hal meg Magyarországon a dohányzás miatt, a problémát sokkal agresszívabb tevékenységekkel kell kezelnünk", mondta Laszlo Mechtler, az Amerikai Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Az Amerikai Magyar Orvosok Szövetsége fontosnak tartja, hogy  minden közösségi helyszín - beleértve az éttermeket és bárokat is - 100 százalékig füstmentes legyen. "Az embereknek nem szabad dohányfüstöt belélegezniük, ha keresőképesek akarnak maradni" - mondta Mechtler doktor.

A legfontosabb, amit a kormányok megtehetnek, hogy emelik a dohánytermékek adóját, s a magas árakkal tartják vissza a fiatalokat a dohányzástól, mondta Geoffrey Fong, a kanadai Waterloo Egyetem professzora. A professzor szerint az így befolyó adók meghatározott százalékát az emberek megfelelő tájékoztatásra és a dohányzók leszoktatásának támogatására kell fordítani. Ez a stratégia más országokban - például Thaiföldön - hatékonynak bizonyult, mondta Fong.

Michael Cummings, a Buffalo, New York-i Roswell Park Rákintézet tudományos kutatója  vázolta, hogyan sikerült New Yorkban a dohányzást mindössze egy év alatt 11 százalékkal csökkenteni az adóemelés, az átfogó dohányfüst-mentes szabályozás és a dohányzás veszélyeire figyelmeztető felvilágosító kampányok kombinációjával.  

A találkozón elhangzott, hogy New Yorkban és Írországban a dohányzók eleinte ellenezték a dohányfüst-mentes törvény kiterjesztését a vendéglátó helyekre. A későbbiekben azonban elismerték az intézkedések jogosságát, amikor megtudták, hogy a dohányfüst olyan, mint az autók által kibocsátott szennyeződés.

New York városában a dohányfüst-mentes törvény bevezetése előtt vizsgálták a levegő szennyezettségét az éttermekben és bárokban, és az hússzorosa volt a külső levegő szennyezettségének. A dohányfüst-mentes törvény hatálybalépése után a légszennyezettség 90 százalékos csökkenést mutatott.

A delegáció ismertette a közelmúltban két orvostanhallgató által Budapesten végzett vizsgálat eredményét. A két hallgató 20 különböző kávézó, étterem és egyéb közösségi színtér levegőjét vizsgálta. Azokon a helyszíneken, ahol dohányoztak, a veszélyes füst-összetevők átlagos szintje köbméterenként 155 mikrogramm volt, míg ugyanez az érték a füstmentes helyeken vett mintákban mindössze köbméterenként 5 mikrogramm volt.

A köbméterenként 30 mikrogrammot meghaladó kültéri szennyeződés a szabványok szerint magasnak számít. A mért eredmények így szinte mindegyik olyan zárt helyen, ahol dohányoztak, jelentősen meghaladták az egészségtelen szintet.