Nem vonulhat a Civilek a békéért mozgalom

2003.02.07. 18:39
Elutasította a Civilek a békéért elnevezésű tömörülésnek az Irak elleni esetleges háború miatti tiltakozó megmozdulásra irányuló kérelmét a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken. A mozgalom vezetői ezután döntenek arról, hogy a tiltás ellenégre is vonulnak-e, vagy megfogadják a rendőrség tanácsát, és más helyszínen demonstrálnak.
A bíróság sajtótitkárságának közleménye szerint a szervezet február 15-ére jelentette be rendezvényét a Liszt Ferenc tértől az Andrássy és a Bajcsy Zsilinszky úton át a Kossuth térig tartó útvonalon.

A Civilek a békéért azért fordult az FB-hez, mert a rendőrség korábban megtiltotta a demonstrációt. A rendőrség indoklása szerint a megmozdulás a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna.

A FB elfogadta a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának szakvéleményét, és törvényesnek találta a BRFK kifogásolt határozatát.

Az FB döntése indoklásában rámutatott: nem lehet összevetni a demonstráció célját és az elutasítás indokát. Kizárólag azt lehet vizsgálni, hogy a közlekedés aránytalan sérelme megvalósul-e, függetlenül attól, hogy a rendezvény milyen célt szolgál. Az FB végzése ellen nincs helye fellebbezésnek.

A rendőrség más helyszínt javasolt

A Civilek a békéért mozgalom csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: ha a február 15-re tervezett demonstráció megrendezésével kapcsolatos beadványát elutasítja a Fővárosi Bíróság, a tömörülés a rendőrségen új bejelentést tesz, amelyben továbbra is ragaszkodni fognak a tervezett útvonalhoz és időponthoz, azt azonban elfogadják, hogy az Andrássy úton a járdán vonuljanak.

A rendőrség korábban azt javasolta a kérelmezőknek: a demonstráció gyülekezési helyszínéül a Liszt Ferenc tér helyett az Erzsébet teret válassza, és onnan vonuljon át a Kossuth térre. A rendőrség az eredeti útvonalat is jóváhagyta volna, ha a tüntetők az Andrássy úton az úttest helyett a járdát vennék igénybe.

Újra megdöbbentek

A Civilek a Békéért kezdeményezés civil szervezetei megdöbbenéssel fogadták, hogy a Fővárosi Bíróság(FB) elutasította a BRFK-nak a február 15-re tervezett békedemonstrációjukat megtiltó határozata elleni keresetüket. A demonstráció szervezői ezt a döntést éppúgy, mint a BRFK döntését, politikailag motiváltnak és a gyülekezési szabadságjog megsértésének tartják - közölték pénteken az MTI-vel.

- Külön sérelmezzük és visszautasítjuk, hogy a BRFK február 15-re időközben egy neonáci szervezet számára engedélyezte a Kossuth tér használatát, ezzel olyan helyzetet teremtve, melyben következetesen antirasszista és kirekesztésellenes mozgalmunk nem használhatja a Kossuth teret anélkül, hogy humanista jellegére árnyék ne vetődne - olvasható a közleményben.

A szervezők közölték: a Liszt Ferenc tér - Andrássy út - Hősök tere útvonalra adják be a kérelmüket a BRFK-hoz, s egyúttal kijelentik, hogy erről az útvonalról mozgalmuk semmilyen körülmények között nem mond le.